1. Kočner, Kaliňák, Fico…

 

Šanta ügyész szigorúbb fogva tartást rendelt el Marian Kočnernek.

 

Az ok: Kočner nyáron a fogságból instrukciókat tartalmazó cédulákat küldözgetett az ismerősinek, hogy szervezzék meg a szabadon engedését, Ján Kuciak gyilkosságának ügyét pedig úgy irányítsák, hogy az a feledésbe merüljön.

 

Azoknak a személyeknek a listája, akikre Kočner mint hiteles szövetségesekre támaszkodott, a legsötétebb gyanúkat is bebizonyítja. Norbert Bödör vállalkozónak – aki a rendőrségre tett befolyásáról ismert – kellett volna kapcsolatba lépnie Kováčik speciális ügyésszel Kočner szabadlábra helyezését illetően. Továbbá: Bödörnek Počiatekkel, Kaliňákkal és Saková belügyminiszter asszonnyal együtt kellett volna a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatos nyomozást tompítania. A Smer elnökének, Ficonak pedig azt kellett volna kiderítenie, hogy az Alkotmánybíróságon miért mondtak csődöt az emberek (Kočner ugyanis az Alkotmánybíróságon is sikertelenül próbálta elérni a szabadlábra helyezését).

 hirdetes_810x300  

 

Végül: Kočner kézirataiból az is kiderült, hogy nemcsak a rendőrségen és az ügyészségen voltak emberei, de az Alkotmánybíróságon és a besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon is. (…)

 

Amennyiben a nyomozás során kiderül, hogy Kočner titkos levelei valóban hitelesek, akkor olyan korrupt rendőrök, ügyészek és bírók fejei fognak hullani, akik a múltban Kočnert segítették.

 

(…) Kočner összes botrányos ügyében vagy egy közös pont: soha nem láthattak volna napvilágot, ha az állami hivatalok nem biztosították volna szolgálataikat Kočnernek. (…)

 

Hosszú azoknak a személyeknek a listája, akik kihasználták a saját jogköreiket és Kočnert szolgálták. A média évek óta írt róluk. És végül Kočner is saját kezűleg írt róluk – szorult helyzetben a segítségüket kérte. Pontosan tudta, hogy kihez kell fordulnia. Kočner nemcsak azért nem volt sikeres, mert a nyilvánosság márciusban megmutatta az erejét, hanem azért is, mert a tömeg kikényszerítette a Bödör-banda (értsd alatt Tibor Gašpar volt rendőrfőkapitányt – szerk. meg.) távozását a rendőrség vezetéséből, valamint Kaliňák és Fico távozását a kormányból.

 

Azóta a patkányok félnek és nem bújnak elő a rejtekhelyeikről.

 

A legnagyobbak listáját megtaláljuk Kočner céduláin, amelyekkel már a rendőrség foglalkozik.

 

Reménykedjünk, hogy ezúttal nem ússzák meg nyomozás, letartóztatás és büntetés nélkül.

 

(…)

 

Aktuality.skTýždeň v kocke Daga Daniša: Koho si Kočner volal na pomoc

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!