(…) Robert Kaliňák távozása több részből álló folyamat. Politikai szempontból (a választók viszonylatában és nem az üzlettársakéban) már rég lelépett. Sikerült elvesztenie hitelességét és az emberek szimpátiáját is. Végül jelleme ereje is elhagyta.

 

Aztán jött a hivatalos kivonulás. A miniszteri szék elhagyása, most a parlamenti képviselői mandátum leadása. Kaliňák úgy tünteti fel döntését, mint egy saját akaratából meghozott döntést. Egyszerűen elmegy, akkor is oda, ahova csak akar. Nem kényszerítette senki. Csak több időt szeretne otthon tölteni…

 

Ennek akkor adhatnánk csak hitelt, ha nem egy olyan politikusról lenne szó, aki már 16 évvel ezelőtt is a Smer listáján került be a parlamentbe. Aki ezidő alatt Robert Ficoval együtt formálta a politikát, aki teljesen készen állt arra, hogy válogatás nélkül minden eszközt és stratégiát bevessen. Épp ezért nem magyarázható döntése egy olyan dologgal sem, amit ő hangosan kimond.

 

 hirdetes_400x285  

Részben a lelkiismeretről lehet szó. Kaliňák már nem fél a régi problémák következményeitől, vagyis nincs rászorulva a képviselői immunitásra. Tudja, hogyha megpakolt dobozával kilép parlamenti irodájából, az ajtó mögött kommandósok állnak majd. (…)

 

Másrészt, kikerülni a politikai térből jó dolog. Egy kicsit megfeledkeznek róla. De ez nem jelenti azt, hogy ő megfeledkezne pártbeli feladatairól és küldetéséről. Csak megváltozik a feladatok teljesítésének módja – sokkal diszkrétebben teszi majd, és kevésbé lát majd rá a nyilvánosság és a sajtó.

 

Kaliňák távozásának egyetlen pozitív következménye van: végre valahára nem tesz úgy, mintha választói érdekeit szolgálná.

 

Aktuality.sk, Komentár Ľubomíra Jaška: Kaliňákov odchod má jediné plus – prestane sa tváriť ako zástupca ľudu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!