Emma
  • HUF: 360.64
  • USD: 1.18
  • -2 °C
  • 3 °C
aktuality.sk

Peter Bárdy: A Most-Híd támogatta Fico politikából való menekvését

Robert Fico továbbra is folytatja azon igyekezetét, hogy elmeneküljön a politikából és bebiztosítsa magának a büntetlenséget, holott a 15 éves jogi praxisát kétségbevonhatatlanul nem tudta dokumentálni.

 

Az az SNS-es képviselő támogatta, akinek a saját pártvezére nem tudja megmagyarázni a gyanús kisdoktori munkáját.

 

A hármasba pedig ismét csatlakozott Bugár Béla, aki mindent azon igyekezetére tette fel, hogy a lehető leghosszabb ideig sikerüljön túlélnie a politikában.

 

Boldogtalan a volt kormányfő

 

Robert Fico nagyon jól tudja, hogy a Smer ideje fogytán van. Közeledik a vég. Már nincsen sem pozitív motivációjuk, sem kedvük és erejük, mindemellett már nem tartoznak azok közé a 30–40 éves politikusok közé, akik meg akarják váltani a világot.

 

Azt az embert, akinek egyszínű kormánya volt, aki a választók 40%-os támogatását tudta maga mögött, azt az embert kifütyülte az utca, és távoznia kellett a kormányhivatalból. Az egóját szörnyű csapás érte.

 

(…)

 

A Most-Híd segített

 

(…)

 

A parlament alkotmányjogi bizottsága először nem tudta eldönteni, hogy Fico teljesíti-e vagy sem a törvény szabta feltételeket. Az első szavazás döntetlenre sikeredett, mert Peter Kresák (Most-Híd) nem szavazott, hiszen ő maga is indul az alkotmánybírói posztért.

 

Csakhogy ma már Kresák helyett Sárközy Irén ült a bizottságban, és ő Ficonak adta a szavazatát. Ez azt jelenti, hogy a Most-Híd megsegítette Ficot abban az igyekezetében, hogy elmeneküljön a politikából és az igazságszolgáltatás elől.

 

Nemcsak a politikát, de a demokráciát is megfertőzik

 

(…)

 

Az alkotmányjogi bizottságban olyan képviselők, miniszterek és politikusok is helyet foglalnak, akiktől többet vártunk volna, mint ettől a kettőtől (Dankotól és Bugártól – szerk. megj.): elementáris tisztességet és igazságosságot. Ezért is sajnálatos, ha ilyen módon segítenek nekik abban, hogy megfertőzzék a politikát, és még inkább növeljék az emberek bizalmatlanságát a demokratikus rendszerben.

 

Ezek valójában olyan egoisták, akiknek teljesen mindegy, hogy mi marad utánuk.

 

Aktuality.skKomentár Petra Bárdyho: Most podporil Ficov útek z politiky

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Kőből Margit
2019. feb. 07. 15:05

Akad még ember ebben az országban aki csak egy szavát is elhiszi Bugárnak vagy bármelyik más politikusnak? Teljes mértékben uj emberek kellenének a parlamentbe, ezektől meg el kellene kobozni minden képviselőségúk alatt szerzett vagyonukat, hogy tiszta lappal indulhassanak az életnek. Némelyik politikus már azt sem tudja hogy valojában mennyi a vagyona és még kimerik jelenteni, hogy nem kellene fával és szénnel fúteni, mert kőrnyezetszennyező. Hát én nagyon szivesen átállnék bármilyen más fútésre, ha lenne rá pénzem. De ebből az alamizsna jellegú nyugdijbol nem tudom kigazdálkodni. Tudom, hogy az én gondom senkit nem érdekel, de hátha mégis valaki elolvassa.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket