Új regionális felosztás, kisiskolák és a magyarság megőrzése, munkahelyteremtő és családtámogató adópolitika valamint támogatási rendszer, kistermelők és családi vállalkozások fellendítése, egyszerű ügyintézés.

 

Nagyszabású program keretében mutatta be választási programját a Magyar Közösség Pártja.

 

A Közös akarat címet viselő választási programnyilatkozat keddi bemutatójára, melyet a jelenlévők egy kiadvány formájában haza is vihettek, zsúfolásig megtelt a komáromi Tiszti Pavilon díszterme. A helyszínre már délelőtt kikerült a megtelt tábla, a rendezvényt  a párt élőben közvetítette saját honlapján.

 hirdetes_400x285  

 

TP
A helyszín díszkivilágítása. Kép: MKP.SK, Oriskó Norbert

 

TP_VI
Vadkerti Imre. Kép: Körkép.sk

 

A vendégek között Czimbalmosné Molnár Évát, Magyarország pozsonyi nagykövetet, Stubendek Lászlót, Komárom polgármesterét, Fazekas Lászlót, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökét és Mézes Rudolfot, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnökét is köszöntötték.

 

A győzelem biztos záloga a magyar közösség

 

Nagy az elvárás, a kihívás óriási“ fogalmazott köszöntőjében Forró Krisztián, az MKP kampányfőnöke, aki szerint soha nem volt még ekkora esélye a Magyar Közösség Pártjának, hogy parlamenti párt legyen. Forró a párt aktivistáinak munkáját megköszönve emlékeztetett, hogy az MKP-nak a mai napig már több mint 50 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie a migránskérdéssel kapcsolatos petíciójához. Az ötvenezredik aláírót, az ógyallai Bobek Jánost a helyszínen is köszöntötték.

 

TP2
Forró Krisztián, az MKP kampányfőnöke a programbemutatón. Kép: MKP.SK, Oriskó Norbert

 

Az MKP az egyetlen olyan párt Szlovákiában, amely elejétől fogva következetesen elutasítja a ránk erőltetett kvótarendszert. Ebben a kérdésben az itt élő polgárok oldalán állunk“ – tette hozzá a kampányfőnök a migránskérdéssel kapcsolatban

 

Igazságosabb bevándorlás politikára van szükség

 

Berényi József, az MKP elnöke elmondta, hogy négy pilléren nyugszik a párt programja. Az első pillér Szlovákia és Európa jövőjét taglalja, a második a gazdasági, szociális és egészségügyi pillér, a harmadik a területfejlesztés, ezen belül a mezőgazdaság, vidékfejlesztés, környezetvédelem foglalható össze, a negyedik pillér pedig a magyarság megmaradását, gyarapodását és a többi nemzeti közösség gyarapodását lehetővé tevő programrész.

 

TP_OP

 

Az elsőnél a családnak továbbra is egy férfi és egy nő kapcsolatának kell maradni Szlovákiában” – emelte ki Berényi, aki szerint Európa jövőjét tekintve jóval óvatosabb, körültekintőbb és igazságosabb bevándorlás politikára van szükség. „Ez a korlátozás és ellenőrzés nélküli bevándorlás nagyon veszélyes,” mondta.

 

A megújulás motívuma

 

Nem szokványos dolog, hogy egy párt így „odateszi“ magát programja bemutatásánál. Külön erre a célra arculat készült, pazar szervezéssel, igényes kivitelezéssel. Technikailag és tartalmilag egyaránt.

 

Hogy mennyire odafigyeltek a részletekre, jelzi, hogy a moderátor és a hostess lányok kabátján piros és zöld színben, valamint a képviselőjelöltek zöld nyakkendőjén is megjelent saját motívuma, egy virágfüzér.

 

TP_MOT
Erdélyi Klaudia. Kép: mkp.sk, Oriskó Norbert.

 

A honi sajtó a napokban arról írt, hogy a pártok eldugták választási programjaikat, többségük nemhogy bemutatót nem tartott, de még honlapjukra sem tette ki. Nos, kedd után az MKP-t azzal senki sem vádolhatja azzal, hogy nincs választási programja.

 

 

Nem olyan Európai Unióhoz csatlakoztunk, ahol újra ellenőrizni fogják a határátkelőhelyeket, ahol karácsonyi vásárokat csak katonai felügyelettel lehet békésen megtartani, nem olyan EU-t akarunk, ahol öt napig hallgatnak erőszakolási, zaklatási témáról csak azért, mert nem illik bele az eddig Európában hirdetett koncepcióba” – tette hozzá az MKP elnöke.

 

Természetes régiók kialakítása

 

A magyarság megmaradása tekintetében emlékeztetett, hogy az MKP már egy éve nyilvánosságra hozta a magyarság megmaradását és Dél-Szlovákia felzárkóztatását megcélzó dokumentumot, ami két nagy pillérre épül: az egyik, olyan területi egységek kialakítása, amely segíti a régiófejlesztést a természetes régiók kialakítása alapján.

 

 

Szlovákiában nem természetes régiók mentén működnek a megyék és a járások sem. Dél-Szlovákiában kialakulhatna egy olyan megye, ahol a hivatalos kétnyelvűség bevezetése mellett lehetővé válna végre, hogy saját kezünkbe vegyük a régiók fejlesztését is. A peremvidék számára pedig az oktatási és kulturális önkormányzatiság a megoldás. Hiszen láthatjuk, hogy egy államhatalom akkor vezet be iskolamegszüntetést, amikor csak akar” – vázolta a párt elképzeléseit Berényi.

 

Az MKP bízom abban, hogy nyitott listája és szakmai programja megszólítja az itt élő magyarságnak azt a részét, akik besegítik őket a parlamentbe, és lehetővé teszik, hogy a magyar kérdések újra napirendre kerüljenek „megfelelő szinten és módon”.

 

TP_FMA
Kép: Felvidek.ma, Szalai Erika

 

„Sajnos az elmúlt négy év a legsikertelenebb volt parlamenti szinten a rendszerváltás óta eltelt 25 évben, hiszen egyetlenegy magyar javaslat sem volt sikeres, aki komoly felkiáltójel. Azt igazolja, hogy az MKP-nak is be kell kerülnie a parlamentbe ahhoz, hogy ez ne így legyen” – zárta Berényi.

 

TP_NG2
Németh Gabriella a háttérben. Kép: mkp.sk, Oriskó Norbert

 

A választási program egyes fejezeteinek bemutatását az MKP szakmai alelnökei, Farkas Iván, Németh Gabriella, Miklós László, Őry Péter és A. Szabó László vázolták. A program rövidebb és hosszabb változata elérhető az MKP honlapján.

 

Király Zsolt

 

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!