Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvívője szerint Érsek Árpád, a Most-Híd politikusa félrevezetően tájékoztat a kisebbségi nyelvű helységnévtáblák január végén várható megjelenítéséről. A településekre be- és kivezető kétnyelvű táblák ugyanis már eddig is voltak.

 

„Kétnyelvű helységnévtáblák eddig is voltak Szlovákiában. A Most-Híd vegyespárt ez ügyben nem kezdeményezte az előrelépést. Érsek Árpád parlamenti képviselő Ján Počiatek közlekedési minisztertől csupán azt kérdezte meg, hogy ez ügyben most mi a helyzet. A folyamatot maga a minisztérium indította el, majd a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala is belefolyt az ügybe, a Most-Híd viszont még akkoriban sem“ – nyilatkozta a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szóvívője a hírek.sk-nak.

 

A Ján Počiatek vezette közlekedésügyi tárca tavalyi év végén bocsátotta tárcaközi egyeztetésre a helységnévtáblák jelzéseiről szóló jogszabályt. Az eljárás során azonban kiesett a jogszabálytervezetből az a kitétel, mely a közúti jelzések nemzeti kisebbségek nyelvén való grafikai megjelenítését taglalja. Mindez csak a közúti jelzések jegyzékében szerepel, magában a szövegrészben nem.

 

 hirdetes_400x285  

Kincs ami nincs

 

Ezt követően fordult interpellációval Érsek Árpád a szakminiszterhez, aki válaszában ígéretet tett arra, hogy „a kisebbségi nyelvű közlekedési táblákkal (szerk. megj. értsd, helységnévtáblákkal) kapcsolatos egyenetlenséget eltávolítják, valamint január végéig a táblákat kiegészítik grafikai megjelenítéssel is. “ Ezt próbálta félrevezető módon érdemi érdemi előrelépésként tálalni a Most-Híd politikusa.

 

Érsek Árpád. Kép: Most-Híd

 

Tokár Géza, szerint viszont a kisebbségi nyelvű helységnévtáblák ügyében semmilyen előrelépés nem történt. „Az üggyel kapcsolatban napokban megjelent hírek nem egyértelműek, s még arra sincs válasz, hogy ez ügyben már végleges hivatalos határozat született volna, azaz milyen is lesz a táblák végleges formája“ – mondta a Kerekasztal szóvívője a Hírek.sk-nak.

 

Tokár: Érsek félrevezetően tájékoztatott

 

„A Počiatek vezette közlekedési minisztérium Érsek decemberi interpellációja kapcsán semmi mást nem ígért neki, csak azt, hogy lesznek kétnyelvű helységnévtáblák. Azt is vélhetően csak azért tette, mert közben a Kerekasztal beadta módosító javaslatát. Nos, ez a félreértés forrása.”

 

A Kerekasztal szóvívője szerint Érsek interpellációjában csak arra mutatot rá, hogy a kisebbségi nyelvű helységnévtáblák hiányoznak abból a dokumentumból, amelyet a minisztérium még tavaly év végén bocsátott tárcaközi egyeztetésre.  Tokár úgy látja, hogy a kisebbségi nyelvű helységnévtáblák ügyében jelenleg egyáltalán nem történt előrelépés.

 

Most-Híd eredménytelenség

 

Mint ismert, a Most-Híd parlamenti ténykedése során a mani napig semmilyen érdemi eredményt nem tudott elérni a kétnyelvű helységnévtáblák ügyében. Vonatkozik ez arra az időszakra is, amikor a Most-Hídnak A. Nagy László személyében kisebbségi kormánybiztosa volt a Fico-kormányban.

 

Hírek.sk/Most-Híd.sk/Körkép.sk

 

Nyitókép: nyugatijelen.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!