A Rokovania.sk honlapon szabadon megtekinthető kormányintézkedéseket alapul véve, illetve a Finstat.sk adatabázisát felhasználva kiderült, hogy Robert Fico és a SMER-SD egypárti kormánya 2012 októbere és 2016 januárja között összesen közel 410 millió eurót osztott szét különböző vállalatok között, amelyek túlnyomó többsége külföldi vonatkozású.

 

Miközben Robert Fico bejelentette Szlovákia harmadik szociális csomagját, miközben nem tudni, hol végződik majd a pedagógus-sztrájk az illetékes miniszterek hajthatatlansága miatt, miközben nem látható előre az sem, hogy mi történik majd a megyei kórházakban, miközben a Váhostav által felhalmozott 106 millió eurós tartozás nagy részét még mindig nem rendezték, miközben évről évre növelik a kisvállalkozók terheit, az elmúlt választási időszakban iszonyatosan nagy összegek sorsáról döntöttek.

 

Összesen 52 alkalommal döntött a kormány a vállalatok számára nyújtható ösztönző-támogatás odaítéléséről 2012 októbere és 2016 januárja között.

 

 hirdetes_810x300  

 

Komoly összeget kap a Jaguar Landrover is, Forrás: nitraden.sk
Komoly összeget kap a Jaguar Land Rover is, valamint a szerződésjavaslat szerint ha a Jaguar Land Rover nem tud megegyezni a telektulajdonosokkal, a szlovák állam kötelezettséget vállal a telkek kisajátítására. Forrás: nitraden.sk

 

Az összesen 410 millió eurós gazdasági stimulusként megítélt támogatásból csupán nem egész 27,1 millió euró jutott hazai vállalkozásokhoz (6,6 százalék), a fennmaradó részt külföldi vonatkozású vállalatok kapták, köztük a Jaguar Land Rover majdnem 130 millió euró értékben.

 

Az elmúlt négy év támogatásai elvileg 12 258 munkahelyet teremtettek vagy teremtenek majd, tekintve, hogy a támogatások utalása és felhasználása több éves részletekben is történhet.  Több esetben olyan vállalat is kapott támogatást, amely a megítélés pillanatában veszteségesen működött, vagy amely két év alatt néhány száz munkást foglalkoztató vállalatból kisvállalkozássá zsugorodott.

 

Egy létrehozott (vagy a következő években létrejövő) munkahelyre átlagosan 29 734 euró támogatás jutott, a kedvezményezett cégek közül ez az érték a Jaguar Land Rover esetében a legmagasabb 45 ezer euróval. 45 ezer euró pedig egy 1000 eurós tiszta keresettel rendelkező munkás két évnyi fizetésére elegendő összeg (szuperbruttó értéken számolva).

 

 

A kormány elfeledkezik a kisvállalkozókról

 

A szétosztott támogatások nem feltétlenül javítják a foglalkoztatottságot. A dolgozó lakosság 60 százalékát ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a kis- és középvállalkozások (KKV) foglalkoztatják, a nagy, többszáz alkalmazottal rendelkező cégek még 30 százalékban sem veszik ki részüket a foglalkoztatásból. Ezt a Gazdasági Minisztérium mellett működő Slovak Business Agency is elismeri.

 

A kisvállalkozók nem rúghatnak labdába a nagyok mellett, Forrás: sospb.sk
Kettős mérce alapján osztja a gazdasági támogatásokat az állam. A szlovákiai kisvállalkozók nem rúghatnak labdába a külföldi nagyvállalatok mellett, Forrás: sospb.sk

 

Mégis a kisebb vállalkozók azok, akik a legkevésbé prezentálhatták magukat az állami támogatásokban. Miközben az ő adóterheik folyamatosan nőnek, az állam az általuk befizetett pénzeket külföldi nagyvállalatoknak osztja szét.

 

Mire lehetett volna még felhasználni?

 

Jelenleg sok helyen szívesen láttak volna ekkora összeget. A tanárok éppen 400 millió eurót kérnek az iskolák fejlesztésére és a regionális különbségek csökkentésére. A nővérek egy részének a Pénzügyminisztérium 55 milliós keretet különített el fizetések emelésére, de az egészségügy problémái ettől még nem oldódnak meg. 106 millió eurós tartozást halmozott fel a Váhostav, amit a mai napig nem sikerült érdemben rendezni, és amelynek legnagyobb kárvallottjai azok a kisvállalkozók.

 

A számok tükrében el kell gondolkoznunk azon, mit is jelent valójában az, amikor a valódi ellenzék a SMER-SD kétes ügyleteiről beszél. És mit jelent az, ha egy ellenzéki párt hajlandó koalícióra lépni ilyen játékszabályok mellett is.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!