A Monopolellenes Hivatal 5, ebédjegyeket forgalmazó céget büntetett meg összesen 2,9 millió euróra, mert szétosztották egymás közt a piacot.

 

Az érintett ebédjegyeket forgalmazó vállalat, akik szétosztották egymás közt a piacot, vagyis kartellt hoztak létre, név szerint a következők: Edenred, Vaša Slovensko, Doxx a Chéque Déjeuner, az ötödik vállalat neve egyelőre nem tisztázott.

 

A Monopolellenes Hivatal még tavaly februárban indított nyomozást a cégek ellen kartell gyanúja miatt. Most bebizonyosodott, hogy a jegyeket forgalmazó vállalatok azt a feltételt szabták az áruházláncoknak, hogy vásárlásonként egyszerre legfeljebb csak öt ebédjegyet fogadjanak el.

 

 hirdetes_810x300  

A vizsgálat szerint lehetséges, hogy a kartell így akarta megakadályozni, hogy a hotelek és éttermek az áruházakban élelmiszerre cseréljék a vendégektől kapott ebédjegyeket, és így kénytelenek legyenek a forgalmazókkal megegyezni.

 

Provízió mint biznisz

 

Az egymás közti alkunak köszönhetően a hotelek és éttermek által fizetett provízió, amelyet a jegyek után a forgalmazó cégek kaptak, sokkal magasabb volt, mint az áruházak esetében.

 

Még tavaly több sajtócikk is megjelent azzal kapcsolatban, hogy egyre több étterem utasítja el az ebédjegyek elfogadását a forgalmazóknak fizetendő rendkívül magas provízió miatt.

 

A vonatkozó törvény ugyanis csak a jegy kibocsátásánál jelentkező árrést szabályozza (amikor a munkáltatóhoz kerül), a visszavásárlásnál lévőt nem (amikor az étterem visszaváltaná a forgalmazónál,) így a gyakorlatban bármekkora provízió kiállítható az étterem felé.

 

Minden marad a régiben?

 

A választásokig valószínűleg nem fog kiderülni, hogy a történtek hatására a parlament újra napirendre-e tűzi az ebédjegyek megszüntetésének kérdését. Azok eredeti funkciója, hogy csak élelmiszerre lehessen becserélni, a gyakorlatban azonban a legtöbb helyen drogériára vagy háztartási cikkekre is levásárolható. Szerencsére alkohol és dohányáru vásárlására egyre kevesebb helyen használható fel.

 

Az ellenzék korábban az ebédjegy-rendszer megszüntetését javasolta azzal, hogy az étkezési hozzájárulás összegével (55 százalék) a munkáltató toldja meg a alkalmazott fizetését. Akkor az Étkezési Jegyek Forgalmazóinak Egyesülete azzal támadta meg a javaslatot, hogy szerintük az éttermek forgalma 210 millióval csökkenhet az intézkedés miatt, és 15 ezer munkahely kerülne veszélybe. A jelenlegi kormány az ebédjegyek megszüntetésének lehetőségét elveti.

 

Aktuality.sk, Körkép.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!