Szlovákiában erőteljesen megjelent a politikai színtéren a szélsőjobb és az ország a bizonytalanság felé mozdult el – vélekedett a hétfői prágai sajtó, amely nagy terjedelemben foglalkozott a hét végi szlovákiai parlamenti választás eredményével.

 

 

A szlovákiai parlamenti választás egyetlen jó híre, hogy a Robert Fico vezette kormánypárt (Smer-SD) elveszítette szavazóinak nagy részét, akikre nem volt hatással az sem, hogy a kormányfő-pártelnök a kampányban a menekültekkel való riogatással megpróbált félelmet kelteni a lakosság körében és ezzel szavazatokat szerezni a Smernek – írta a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilapban Martin Ehl külpolitikai rovatvezető.

 

 

 hirdetes_810x300  
kotleba_aktuality.sk
A képen Marian Kotleba. Forrás: aktuality.sk

 

„Kiderült, hogy a kemény kéz politikáját óhajtó választók előnyben részesítették a nemzeti érdekeiket autentikusabban védő Szlovák Nemzeti Pártot, valamint Marián Kotleba besztercebányai regionális elöljáró neonáci csoportosulását” – olvasható aRobert Fico barnás öröksége című jegyzetben. Fico populizmusa és nacionalizmusa a választók egy részét sarokba szorította, s onnan csak a demokratikus rendszer határain kívülre, Marián Kotleba pártjához volt menekvés, amely vállalja a második világháborús szlovák fasiszta állam örökségét.

 
Szlovákia magyar cipőben

 

Martin Ehl szerint hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol Orbán Viktor, Fico példaképe, elsősorban a szélsőjobbtól, a radikális Jobbiktól, kénytelen magát elhatárolni. A többi közép-európai ország számára ez a fejlemény figyelmeztetés kell legyen – szögezi le a szerző. Úgy véli: a helyzet megoldását a kölcsönös kompromisszumok jelenthetik, de ez eddig nem volt erőssége a szlovák politikának.

 
Nem meglepetés az eredmény

 

 

A Mladá Fronta Dnes című liberális lap szerint helytelen meglepetésnek minősíteni a szlovákiai választások eredményét, mert az szorosan illeszkedik a helyi politikai hagyományhoz, amelynek része a politikai színtér szétdaraboltsága, a pártok gyors tündöklése és bukása, valamint az erős személyi ellentétek.

 

 

bugar_most_hid_tk_10_1_cas_sk
Forrás: cas.sk

 

 

A lap kommentátora, Vojtech Varys szerint itt kell keresni a gyökereit annak is, miért van a parlamenten kívül a Magyar Közösség Pártja. Az ok, hogy a párt évekkel ezelőtt menesztette akkori elnökét Bugár Bélát, aki Híd néven saját pártot alapított, ugródeszkát teremtve további karrieréhez, míg az MKP az öt százalékos küszöb alá süllyedt. Következményeiben azonban mindez a szlovákiai magyarok politikai képviseletének a gyengüléséhez vezetett, hiszen közösen tíz százalékon felüli szavazatot szoktak szerezni. Most is nagyjából ennyit kap a két párt, de csak a Hídra leadott szavazatok jelentenek képviselői mandátumot is – mutat rá a szerző.

 

 

Bugár a nagy kérdőjel

 

 

Cseh lapok szerint a szlovákiai kormányalakítás egyik kulcskérdése, hogyan lehetne megkerülni azt, hogy Bugár Béla közölte: a Híd nem hajlandó olyan kormánykoalíció része lenni, amelyben a Szlovák Nemzeti Párt is helyet kapna. Robert Fico pártja a Smer, a választások győztese ezzel „ördögi körbe” került – vélekedik a baloldali Právo kommentátora. Ivan Vilcek szerint a lehetséges kiutat egy technokrata kormány jelenthetné, amely a szlovák EU-elnökség után egy új, előre hozott parlamenti választásig vezetné az országot.

 

 

fico_bugar_aktuality.sk
Forrás: aktuality.sk

 

 

Fico a migránsokkal korlátozta választási veszteségét

 

 

A szlovákiai választásokon abszolút parlamenti többségét elveszítő Smer elnöke, Robert Fico a kampány során mindenekelőtt a közel-keleti migránsok okozta fenyegetésre próbálta felhívni a választók figyelmét – írta a Rzeczpospolita című, jobbközép lengyel napilap kommentárja.
„Menekültek igazából alig érkeztek Szlovákiába, mindazonáltal a stratégia jelentős mértékben bevált” – értékeli a lap kommentátora, Jedrzej Bielecki, hozzátéve, hogy a migrációs téma előtérbe kerülése elterelte a figyelmet az utóbbi időben szaporodó korrupciós botrányoktól, a pedagógus- és ápolónősztrájkoktól, így a Smer „korlátozhatta választási veszteségét”.

 

 

Fico stratégiája mindazonáltal nagyobb támogatottságot hozott a szélsőjobbnak – szögezi le a Rzeczpospolita szerzője. Szerinte Brüsszel jelenleg attól tart, hogy a migránsellenesség lehet a szlovák baloldalt a szélsőjobboldallal egy tető alá hozó széles kormánykoalíció közös nevezője, és a közeledő szlovák uniós elnökség is a migránsellenesség jegyében zajlik majd, ami megnehezítené a migrációs válság kezelését az Európai Unió részéről.

 

 

Inkább a szociális problémákkal kellett volna foglalkozni

 

 

Robert Fico nagy hibát követett el azzal, hogy az európai menekültválság irányította választási stratégiáját, ehelyett ugyanis Szlovákia szociális problémáival kellett volna foglalkoznia – olvasható a Der Standard című osztrák lap Szlovák macskajaj című kommentárjában.

 

 

fico_cas.sk
Robert Fico kormányfő. Fájdalmas győzelem után. Forrás: cas.sk

 

 

A szerző szerint Ficónak baloldali politikusként kötelessége lett volna, hogy a szlovákiai ápolónők tömeges külföldi munkakeresésével, a tanárok sztrájkjával és a fiatal képzett munkaerő kivándorlásával törődjön. Ehelyett a populizmust választotta, ugyanis a menekültválsággal olyan témát állított kampánya középpontjába, amely csak „formailag” van jelen a szlovákok mindennapjaiban – vélekedik a szerző.

 

 

A nemzeti kártya pirruszi győzelemhez vezethet 

 

 

Fico másképpen képzelte el a győzelmet – olvasható a cikkben, amely megállapítja: amikor júliusban Szlovákia átveszi az EU-elnökséget, akkor a „felületesen” összeállított kormány várhatóan egy teljesen „szétaprózódott” parlamentnek felel majd. A cikkíró összegzése szerint Fico példája megmutatja, hogy a nemzeti kártya ugyan kijátszható, de olyan „pirruszi győzelmet” eredményezhet, amely a pártra, az országra és Európára nézve is káros lehet.

 

 

 

MTI

Nyitókép: greenpeace.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!