Ez nem ügy, a dokumentumokból egyáltalán nem látszik, hogy Kaliňák közeli kapcsolatban állt volna Bašternákkal, jelentette ki Bugár Béla a koalíciós tanács hétfői ülése előtt.

 

A koalíciós partnerek közül senki nem állt ki ennyire nyíltan a belügyminiszter mellett. Ez feltűnt az ellenzéknek is.

 

Éles kritikát fogalmazott meg Igor Matovič az OĽaNO elnöke, akinek már a választások előtt sem volt felhőtlen a viszonya Bugárral, mostanra pedig egyenesen katasztrofálissá vált.

 

 hirdetes_810x300  

A helyzet odáig fajult, hogy Matovič kizárta annak lehetőségét, hogy a jövőben Bugárral dolgozzon együtt. Az OĽaNO vezére úgy véli, hogy a Most – Híd vezére azért állt ki Kaliňák mellett, mert az védelmet biztosít neki.

 

A Most-Híd igen, de Bugár nélkül

 

Azt gondolom, hogy Bugár ezt élvezi, mert végre felfedheti valódi DNS-ét. Valójában nem is vártam tőle, hogy harcolni fog Kaliňák csalásai ellen. Ők valójában olyanok, mint két tojás, csak az egyik mese szlovákul, a másik pedig magyarul van

 

– mondta Matovič az Aktuality.sk-nak.

 

Az OĽaNO vezére, saját elmondása szerint, meg szeretne tenni, mindent, hogy Bugár távozzon a politikából.

 

Sok vaj van a füle mögött. Azért van szüksége Kaliňákra, hogy az elkendőzze az Ő csalásait

 

– tette hozzá Matovič.

 

Matovič múlt héten a parlamenti vita során ismertette, milyen konkért esetről van tudomása.

 

Az OĽaNO elnökét felkereste egy férfi, aki elismerte, hogy az elmúlt években több mint négy millió eurónyi kenőpénzt fizetett ki a Smer és a Most-Híd vezetőinek.

 

Ha ezt az ügyet sikerül nyilvánosságra hoznunk, Bugár önszántából fog távozni a politikából

 

– állítja Matovič.

 

Matovič egyébként el tudja képzelni az együttműködést egy Bugár nélküli Most-Híddal.

 

Galko: Bugár nyugdíjba megy

 

Némileg finomabban fogalmazott Ľubomír Galko az SaS alelnöke.

 

Az én szememben még nem diszkvalifikálták magukat teljesen, ezért is számítok rájuk. Gyakoroljanak nyomást a Smerre, hogy Kaliňákot eltávolítsák

 

– monda.

 

Az SaS és OľaNO bejelentette, hogy amennyiben Fico péntekig nem váltja le Kaliňákot, összehívják a parlament rendkívüli ülését, melyen ismét megpróbálják leváltani a belügyminisztert.

 

Ha Most-Híd és a Sieť képviselői mégis kitartanak a belügyminiszter mellett, ez nem lesz hatással a pártok jövőbeni együttműködésére

 

– véli Galko.

 

A Sieť jelenleg 2,5 százalékon áll, ez az ügy mégjobban a földhöz vágja őket. Ami a Most – Hidat illeti, már nyilvánosan beszélnek róla, hogy Bugár nyugdíjba megy és egyesülnek az MKP-val. A szlovák szavazókat már úgyis elveszítették

 

 tette hozzá.

 

Az én életem egy nyitott könyv. Az urak kitalációira nem kívánok reagálni 

 

– válaszolt szűkszavúan Bugár.

 

Bugártól többet vártak

 

Tomáš Koziak politológus szerint Bugárnak számolnia kell vele, hogy amit eddig a Bašternák ügyben mondott, el fogja őt kísérni, mint ahogy Ficot is elkíséri minden kijelentése.

 

Ennek ellenére nem zárta ki, hogy egyszer Bugár és Matovič megbékélnek egymással.

 

A köztük lévő szakadék egyre nő, de a politika mindig a nagy kompromisszumokról szólt

 

– mondta el a politológus.

 

Bugár megnyilvánulását azonban nem tartja elégségesnek.

 

Nem szabadna , hogy elég legyen, ahogy Bugár mondta, igen, láttam a dokumentumokat,

nekem elég. De ez kevés

 

 – véli Koziak.

 

forrás: aktuality.sk

nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!