2015. februárjától 2016. június 14-ig összesen 204-en kérvényezték, vagyis igényelték vissza az első Fico-kormány által 2010-ben bevezetett törvény alapján elvesztett állampolgárságukat. Szlovákiai útlevelét eddig 126 kérvényező kapta vissza, további 76 beadvány még elbírálás alatt van. 

 

Szlovák állampolgárságukat cseh, német, amerikai, brit, olasz, svájci, ausztrál, izraeli, francia, magyar és lengyel állampolgársággal is rendelkező személyek szerezték vissza.

 

Természetesen az állampolgárság visszaszerzésének több feltétele is van. A szlovák bejelentett lakhely megléte csak az egyik. Az elbírálás során azt is figyelembe veszik, hogy a kérvényezőnek van-e bejelentett lakhelye a másik állampolgárságot biztosító országban, valamint számításba veszik a szlovák állampolgárság elvesztésének körülményeit, de

 

 hirdetes_810x300  

„főleg az engedélyezett, bejelentett, vagy nyilvántartott lakhely meglétének feltételét a másik állampolgárság megszerzésének idejében”.

 

Magyarországon az egyszerűsített honosítási eljárást 2010 májusában fogadták el, és 2011. január 1-jétől lépett hatályba. Erre válaszul 2010. július 17-én lépett hatályba a kettős állampolgárságról szóló szlovák törvénymódosítás. Forrás: Kormányhivatalo.hu
Magyarországon az egyszerűsített honosítási eljárást 2010 májusában fogadták el, és 2011. január 1-jétől lépett hatályba. Erre válaszul 2010. július 17-én lépett hatályba a kettős állampolgárságról szóló szlovák törvénymódosítás. Forrás: Kormányhivatalo.hu

 

A magyarok ellen, de nem csak a magyarok kárára

 

Az első Fico-kormány állampolgársági törvényének bevezetésétől (2010. 7. 17.) csütörtökig  (2016.7.14) összesen 1425 szlovákiai lakost fosztottak meg szlovák állampolgárságától, a legtöbb közülük a szlovák mellett cseh állampolgársággal rendelkezett (414), de sokuknak volt német (338), osztrák (202), brit (132), magyar (71), amerikai (58), norvég (33), holland (31), belga (26), ír (21), olasz (20), svájci (18), kanadai (14) ausztrál (12), finn (10), francia (6), kínai (3), orosz (3) és szerb (3) útlevele is.

 

2010-ben a Smer-HZDS-SNS koalíciós kormány arra válaszul hozta meg az állampolgársági törvényt, hogy Magyarország egyszerűsített honosítási eljárásban magyar állampolgárságot ajánlott fel a határon túli területek magyar közösségének tagjainak. Az akkori szlovák nemzeti-szocialista kormány célja a lépéssel az volt, hogy a felvidéki magyarság köréből minél kevesebben éljenek a lehetőséggel.

 

Van mit felróni a Fico-kormányoknak: magyarverés a dunaszerdahelyi DAC-Slovan meccsen 2008-ban, vagy a 2009-ben a kisebbségek nyelvhasználati jogait jelentősen megnyirbáló törvény elfogadása. Forrás: Cas.sk
Van mit felróni a Fico-kormányoknak: magyarverés a dunaszerdahelyi DAC-Slovan meccsen 2008-ban, vagy a 2009-ben a kisebbségek nyelvhasználati jogait jelentősen megnyirbáló törvény elfogadása. Forrás: Cas.sk

 

A törvény 6 éve komoly belpolitikai kérdés

 

A törvény mai napig belpolitikai téma, többször megpróbálták hatályon kívül helyeztetni. A törvény ugyanis alkotmányellenes, bár ezt az alkotmánybíróság eddig még nem mondta ki. A Radičová-kormány idején az akkori koalícióban (amiben a Most-Híd is helyett kapott) nem volt meg a kellő politikai akarat, hogy eltöröljék. A jobbközép kormány bukása után két évvel pedig a Most-Híd beadványa az állampolgársági törvény módosítására már bőven megkésett, lényegében nem is lehetett sikeres, tekintve, hogy akkor a Smer egymaga is képes volt kormányt alakítani.

 

2016 márciusában újabb beadvány érkezett a törvény módosítására az SaS frakciójából, de a harmadik Fico-kormány újra elutasította. A kép azonban annyiban más, hogy a kormányzó többségnek most a magát nem nemzetinek, hanem polgári pártnak valló Most-Híd is része.

 

A párt vezetése azzal indokolta a legutóbbi módosító javaslat elutasítását, hogy saját verzióval készülnek, amit majd „a megfelelő időben” nyújtanak a parlament elé. Másrészt a Most-Híd nem tartotta mérvadónak, hogy a magyar kisebbség oldaláról vizsgálják meg a kérdést, mondván, hogy csak kevés magyart érintett (71 magyar állampolgársággal rendelkező személyt fosztottak meg szlovák útlevelétől).

 

1983147_atlas_sk
A taláros testület, amely évek óta képtelen dönteni a kettős állampolgárság ügyéről. Forrás: Atlas.sk

 

Nem csak 71 magyarról van szó

 

Ondrej Dostál parlamenti képviselő, aki a márciusi javaslat egyik beterjesztője volt nyílt levélben hívta fel Bugár Béla (Most-Híd) pártelnök figyelmét arra, hogy tartalmilag ugyanezt a javaslatot indítványozta 2014-ben maga a Most-Híd is.

 

Bugár Béla pártjának álláspontja a törvénnyel kapcsolatban (véletlenül vagy szándékosan) figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy számos felvidéki magyart akadályoz a magyar állampolgárság felvételében, és mivel a hatályos törvények szerint egy másik ország állampolgárságát jelenteni kell(ene) a szlovák hatóság felé, ezért a kérdés egy egész nemzeti közösséget érint.

 

Sokan amiatt róják fel a Most-Híd passzivitását a témában, mert a törvény az ország alkotmányát vette semmibe, ami végsősoron már nem csak a magyar kisebbséget, hanem minden szlovák állampolgárt is érint.

 

Béla Bugár
Bugár Béla és pártja márciusban a harmadik Fico-kormány részeként azt a törvényjavaslatot utasította el, amivel 2014-ben ellenzékiként még egyetértett. Forrás: DennikN.sk

 

Körkép.sk

Nyitókép: Atlas.sk

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Elbukott a kettős állampolgárságról szóló javaslat, Bugárék sem szavazták meg

 

Magyar lehetsz, de kettős állampolgár nem!

 

Mi lenne az elégtétel?

 

Kettős polgár

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!