Nagyszombat megyében a nyári szünidő alatt több felújítást is végeznek a megyei fenntartású iskolákban. A felújítások apropóján Berényi József kerületi alelnök ma látogatást tett Dunaszerdahelyen az érintett oktatási intézményekben.

 

Elsőként a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumba látogatott el, ahol Zirig Ferenc iskolaigazgató elmondta, várhatóan szeptember 5-én befejeződnek a munkálatok, hogy az új tanévben már a felújított tornateremben tudjanak sportolni a diákok.

 

Berényi_Dunaszerdahely_10

 

hirdetes_starlux810x300

A Vidékfejlesztési Szakközépiskolában szintén a tanév kezdetén már szeretnék használatba venni a felújított tornatermet. Az Állami Szakképzési Intézet és a svájci EHB által készített felmérés szerint épp a Vidékfejlesztési Szakközépiskola volt tavaly a legjobb középiskola Nagyszombat megyében.

 

Mindkét intézmény mintegy 80 ezer eurós kapott a megyétől a felújítások elvégzésére. Ehhez a Vidékfejlesztési Szakközépiskola még 140 ezer eurót kapott új konyhai berendezések megvásárlására.

 

Berényi_Dunaszerdahely_01

 

Berényi József elmondta, mindkét intézmény számára adottak a feltételek, hogy az új tanévre már a felújított iskolai helyiségek is a diákok rendelkezésére álljanak. A megyei alelnök kijelentette, hogy Nagyszombat megyének fontos, hogy a kor követelményeinek megfelelően biztosítani tudják a korszerű iskolai körülményeket a diákok számára.

 

Hozzátette azt is, hogy az Egészségügyi Szakközépiskola teljes tetőfelújítása már lezárult, és természetesen a szlovák gimnázium is támogatásban részesült a megyei költségvetésből. Kiemelte, hogy az MKP frakciója a jövőben is azon lesz, hogy az iskolák korszerűsítése folytatódjon.

 

Berényi_Dunaszerdahely_05
Forrás: MKP

 

Körkép.sk

Képek: MKP

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!