„Sajnálom, hogy nyilvánosan parafrazáltam a kliensünk nyilatkozatát. Szeretnék bocsánatot kérni és ígérem, hogy nem követem el még egyszer ezt a hibát” – mondta Peter Tománek, a galántai intézet igazgatója a mai sajtótájékoztatóján.

 

Tománek minden állítása mellett kitart, ezt többször is elismételte. Így reagált azokra a tisztázatlan állításokra is, ahol a kijelentései egyértelműen szemben állnak a rendőrségi megállapításokkal. Tománek korábban  ugyanis a týždeň-nek azt mondta, hogy az erőszakkal gyanúsított férfi nem volt az intézet alkalmazottja.

 

Nem ülnek a dátumok

 

 hirdetes_810x300  

A tegnap Tibor Gašpar rendőrfőkapitány és Daniel Lipšic által közzétett információk alapján  azonban a  férfi az intézet alkalmazottja volt.  Natália és édesanyja szerint a férfi terapeutaként dolgozott, de szerződésében viszont szakácsként szerepel.

 

A dátumok sem stimmelnek, amelyekről az igazgató beszélt. A „búcsúszex” az igazgató szerint 2015 februárjában történt, amikor már a lány betöltötte a 15. életévét.

 

A rendőrfőkapitány szerint azonban a vádlott 2014 júniusa és decembere közt volt alkalmazott. Tománek bocsánatot kért Natáliától a történtek miatt.

 

Elutasítja a vádakat

 

Az intézményt a rendőrség és a munkaügyi központ is vizsgálja jelenleg. Büntetőeljárás és az akkreditáció elvesztése is lehetséges, Tománek megígérte, hogy együttműködik a hatóságokkal.

 

Azt is állítja, hogy a lány ügyével már a médiafelhajtás előtt is foglalkozott. Tibor Gašpar  szerint az igazgató gyanusított, mert nem jelezte a nemi erőszakot és egy páciens bántalmazását, Tománek viszont nem tartja bűnösnek magát.

 

Elmenekült az újságírók elől

 

Tománek szerint az intézet nem mondott csődöt, ha valamilyen szabálysértés történt, akkor azt a munkaviszony beszüntetésével oldotta meg. Az újságírók kérdésére kitérően válaszolt, többször ismételte, hogy nem válaszol, mert azzal akadályozza a nyomozást.

 

„Értsék meg, hogy stresszes helyzetben vagyok” – mondta, majd elosont az újságírók kérdései elől.

 

forrás: aktuality.sk
kép: webnoviny.sk/SITA

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!