Ahogy arról korábban írtunk, a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) Jozef Rajtár (SaS) parlamenti képviselő feljelentése alapján megkezdte a bűnvádi eljárást a Real Forum Invest nevű vállalattal szemben. Ez a cég építette fel a Robert Fico kormányfőnek (luxus)otthont adó Bonaparte lakáskomplexumot.

 

A kérdéses időszakban a cég egyik tulajdonosa és ügyvezetője az áfacsalással gyanúsított vállalkozó, Ladislav Bašternák volt. A cég Bašternák ügyvezetősége alatt 3,6 millió eurót igényelt vissza – ennek törvényességét vonta kétségbe Rajtár.

 

Ahhoz azonban, hogy a NAKA bizonyíthassa Bašternák és a vállalata bűnösségét, szüksége lenne annak könyvelésére. És itt kezdődik a probléma.

 

A cégnek ugyanis megváltozott a tulajdonosa és a székhelye is. Az új tulajdonos történetesen egy magyarországi állampolgár lett, ez a körülmény pedig rendkívüli mértékben megnehezíti a szükséges dokumentáció beteremtését.

 hirdetes_810x300  

 

Ráadásul, ha nem lenne elég nyilvánvaló a vállalat sorozatos tulajdonosváltásainak az oka, az új székhely a Dunaszerdahelyi járásbeli Solymoskarcsára került a képen látható épületbe.

 

mlecun2lqr6_effgmlhahg-v-tomto-dome-m-s-dli-firma-ktor-stavala-bytov-komplex-bonaparte_aktuality
A Bonaparte-i luxusból a vidéki vityillóba. Nagy váltás egy milliós áfavisszaigénylő cégtől. Forrás: Aktaulity.sk

 

„A Real Forum Invest eredménykimutatása szerint 2011-ben a cég 25,7 millió eurónyi kiadást könyvelt be anyag-, energia- és egyéb költségek formájában. Valószínűleg ezekre a költségekre érvényesítették az áfatöbblet visszaigénylését.”

 

nyilatkozta korábban Rajtár, aki szerint fennáll a lehetősége annak, hogy fiktív könyvelési dokumentációval támasztották alá az áfa-visszatérítést.

 

Nem sokkal azután, hogy a Bonaparte megépült,  Bašternák, a cég vezetéséről lemondott, tulajdonrészét eladta. A Real Forum Invest következő tulajdonosa egy szlovák állapolgár lett, a bejelentett székhely pedig átkerült az Illavai járásbeli Széppatakra (Krivoklát), egy olyan címre, ahol további 11 vállalatot tartanak nyilván.

 

A széppataki székhely arról is nevezetes, hogy ugyanerre a címre került át korábban a Rent and Wash nevű vállalat is, miután Bašternák hét lakást vásárolt tőle 12 millió euróért – készpénzben. A Rent and Wash jelenleg szintén egy magyarországi személy tulajdonában van bejegyezve, székhelye azóta Pozsonyba került át.

 

A bűnvádi határozat eredeti példánya. Forrás: DennikN.sk
A bűnvádi határozat eredeti példánya. Forrás: DennikN.sk

 

A DennikN.sk Július Šáray jogászt és egykori nyomozót idézve azt írta

 

„Ha egy cég tulajdonost vált, arra az adóhivatalnak is rá kell bólintania. Az ő engedélye nélkül a változást nem lehet iktatni a cégnyilvántartásban”

 

Az adóhivatal 2012-től tisztában van azzal, hogy Bašternák ügyletei és tranzakciói gyanúsak, és azokat a Pénzügyi Főigazgatóság Nyomozóhivatala is vizsgálta. Ha ennek ellenére iktatták a változást, az újra rossz színben tüntetheti fel az ügyben eljáró és számtalanszor mulasztó hivatalokat.

 

Jozef Rajtár idén május 24-én tett feljelentést. Öt hónappal később, október 10-én indított bűnvádi eljárást a NAKA az érintett cég ellen, 11 nappal később pedig, október 21-én iktatták a cégnyilvántartásba azokat a változtatásokat, amelyek miatt a hatóságoknak sokkal bonyolultabb (ha nem lehetetlen) lesz beszereznie a bizonyítékul szolgáló könyvelési dokumentációt.

 

 

Körkép.sk, DennikN.sk

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!