Közel egymilliárd euró. Ennyit költött az állam az elmúlt időszakban az e-Governmentre, vagyis a közintézmények informatizációjára. Ennek az lenne a lényege, hogy a hétköznapi emberek otthonról vagy munkahelyükről az interneten keresztül is elintézhetnék hivatalos ügyeiket. Egymilliárd euró ide vagy oda, ebből alig valósult meg valami a gyakorlatban.

 

A DennikN.sk egy Filip Likavčan nevű IT-szakember esetét írta le, aki anyasági támogatást akart intézni magának – és következetesen, mindenképpen csak az interneten keresztül volt hajlandó intézkedni – a hivatalnokok nagy szomorúságára.

 

Kőkori elektronikus megoldások

 

 hirdetes_810x300  

A történet jól illusztrálja, milyen hatékonysággal használja fel az állam az eurómilliárdokat. Az anyasági támogatást Likavčan még októberben akarta igényelni, ám hamar kiderült, hogy a szükséges elektronikus űrlap hiányzik a Szociális Biztosító honlapjáról.

 

„Írtam nekik, hogy küldjék el az űrlapot, kitöltöm, elektronikusan aláírom, és visszaküldöm e-mailben.”

 

Az űrlap helyett azonban egy automatikus választ érkezett a Szociális Biztosítótól, hogy fáradjon be személyesen valamelyik irodájukba. Likavčan azonban mindenáron ragaszkodott az elektronikus ügyintézéshez – ha egyszer annyi pénzt öltek a rendszerbe.

 

15301250_1437199749633136_1419484228_n
forrás: pravda.sk

 

Három héttel később a Szociális Biztosító e-mailben megküldte a kérdéses űrlap beszkennelt (!) változatát, azzal a magyarázattal, hogy a biztosítónak 2018 februárjáig nem kötelessége elérhetővé tenni az űrlapot elektronikus formában.

 

Az űrlap kitöltése után hősünk elküldte azt a biztosítóhoz a Slovensko.sk honlapon keresztül (ez a honlap szolgálna az elektronikus ügyintézés felületeként). Ezzel azonban még nincs vége, ugyanis szükség volt egy további nyomtatványra is, egy igazolásra, a munkaügyi hivataltól, hogy Likavčan felesége nem részesül anyasági vagy szülői támogatásban.

 

Az IT szakember következetesen tartotta magát az eddigiekhez, és nem küldte meg a kért nyomtatványt, mivel az informatizáció egyik lényege, hogy az ilyesmit a hivatalok egymástól lekérhetik.

 

Az ügyintézés így 49 napba telt.

 

Peter Pellegrini, forrás: aktuality.sk
Peter Pellegrini, forrás: aktuality.sk

 

A Szociális Biztosító azzal védekezik, hogy november 1-jétől fogadhatják csak el az elektronikusan megküldött, beszkennelt formájú nyomtatványokat, Likavčan ügyével pedig még októberben foglalkozott. Újra fontos megjegyezni, hogy az e-Government nem nyomtatványok szkenneléséről szól, hanem elektronikus kitöltéséről, bárminemű papír használata nélkül.

 

Megtépázódott Peter Pellegrini hitelessége

 

Nem csak a polgárok ügyintézésénél vannak problémák. Peter Pellegrini informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes (Smer) még júliusban jelezte, hogy a cégek számára kötelező „elektronikus fiókok” – amin keresztül az állam tartaná velük a kapcsolatot – legkésőbb 2017 januárjában elindul.

 

Most mégis kénytelen volt azt elhalasztani – immáron harmadszor –, mert a vállalatok mindössze 4 százaléka kapcsolódott a rendszerhez, hiába volt a nagyszabású, többmilliós eurós kampány.

 

Pellegrini és hivatala szerint a cégek miatt kellet újra kitolni a rendszer indításának időpontját. A valóságban azonban a hivatalokban lévő káoszközeli állapotok a felelősek.

 

Az állam valamivel több, mint egy hete arra figyelmeztette a vállalkozókat, hogy ne várjanak az elektronikus személyi igazolvány kiváltásával az év végéig. Ami rendben is volna, de nem sokkal ezután a pozsonyi hivatalok túlterheltsége miatt arra kérték a cégek ügyintézőit, hogy Pozsonyon kívül intézzék az eID személyi igénylését.

 

forrás: sme.sk
forrás: sme.sk

 

Vagyis a hivatalok felkészültsége és a határidők teljesen logikátlan módon történő összehangolása miatt került sor a Pellegrini által kijelölt időpont újbóli megváltoztatására.

 

Egy milliárd eurót költött el úgy az állam informatizációra, hogy a fő feladatait képtelen ellátni. Legalábbis, ami a polgárok igényeit illeti. Az e-matrica rendszert komoly hiányosságai miatt is beüzemelték, és bár egyelőre lassan megy a bliccelő sofőrök büntetésének kiszámlázása, azért haladnak vele.

 

Hasonlóan automatikusan küldi az állam a büntetéseket a lejárt műszaki vizsgák miatt, akár egyetlen nap késés miatt, anélkül, hogy a rendőr elcsípte volna a megkésett sofőrt.

 

Ahol az állam pénzt lát, ott igyekszik mielőbb használhatóvá tenni az informatizációs megoldásokat, ám ahol a polgárok tudnának spórolni pénzt, időt energiát és nem utolsó sorban idegeket, már kevésbé lép fel hatékonyan.

 

DennikN.sk, Körkép.sk

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!