Ami a Smer számára a Bonaparte-lakáskomplexum, az lehet a Most-Híd számára a somorjai Pomlé és az úszori telkek esete. Bugár Béla szomszédja és egy hozzá közel álló vállalkozó 20-szoros nyereséget zsebelt be az R7-es alatti telkek eladásából.

 

Ugyanazon a helyen, ahol Bugár Béla fél millió eurót kasszírozott az állammal kötött telekügyleten, két másik, a Most-Hídhoz közeli vállalkozó illetve pártnomináns is bekeresett. A Szlovák Földalap egykori magasrangú tisztségviselői (akiket korábban Bugár pártja jelölt a posztra), Hideghéty Ferenc és Gál Gyula több ezer négyzetméternyi telket adtak el az államnak a leendő R7-es gyorsforgalmi út Úszorhoz (Kvetoslavov) közeli szakaszán, nem messze a somorjai Pomlétől – írja a DennikN.sk

 

Míg Bugár Béla már 2005-ben megvásárolta az általa nagy haszonnal értékesített telket, a két volt tisztségviselő ezzel kapcsolatos története csak 2012-ben kezdődött. Gál akkor jutott hozzá a kérdéses telekhez egy árverésen – négyzetméterenkénti 1 eurós áron. A terület felét később ugyanennyiért továbbadta Hideghétynek.

 

 hirdetes_400x285  
pozemmk-1_dennikn_sk
Mindenki egy helyen. Pirossal a Gál és Hideghéty nevén lévő telek, zölddel, amit eladtak az NDS-nek. Kék és sárga együtt az a telek, amit 2005-ben Bugár vásárolt meg 25 ezer euróért, a kék az a rész, melyet eladott az államnak 528 ezer euróért. Forrás: DennikN.sk

 

Gál az őt faggató újságíróknak azt mondta, hogy a telek felének nyereség nélküli eladása bizonyítja azt, hogy nem volt tudomásuk az R7-es tervezett vonaláról. (Mindenesetre elég érdekes, hogy nyereség nélkül hajlandó volt megválni egy nagy potenciállal bíró területtől).

 

„Miért vásárol valaki földet? Van pénzem, földet veszek, mert hiszek benne. Valaki arany fülbevalót vásárol, mások épületeket…”

 

magyarázza Gál.

 

A területet Gáltól a Nemzeti Autópálya Társaság 20 eurós négyzetméterenkénti áron vásárolta meg, Gál állítása szerint körülbelül 200 ezer euró érkezett számlájára az ügylet során. A Denník N szerint körülbelül ugyanekkora összeget kellett kapnia Hideghétynek is az államtól.

 

Banská Bystrica súd pojednávanie SPF pozemky na foto Hideghéty Bývalý generálny riadite¾ Slovenského pozemkového fondu František Hedeghéty tvrdí, že reštituèné zmluvy, na základe ktorých fond lacno vydal pozemky reštituentom Andrejovi a Eleonóre Sopóciovcom boli v èase, keï ich podpisoval v poriadku. Povedal to vèera pred senátom Okresného súdu Banská Bystrica, ktorý pojednáva žalobu proti bývalému riadite¾ovi SPF v Banskej Bystrici Dušanovi Cabanovi. Prokuratúra ho žaluje z podvodu, ktorým mal spôsobi škodu 31,6 milióna korún, èo je viac ako milión eur.
Hideghéty Ferenc, a Szlovák Földalap korábbi igazgatója. Forrás: Sme.sk

 

A vásárláskor már tudni lehetett, merre megy majd az R7-es

 

Gál állítja, hogy mikor hozzájutott a telkekhez, nem tudta, hogy olyan területről van szó, amit később nagy haszonnal adhat el az államnak. Szerinte a kérdéses időben három különböző variáció létezett az  R7-es lehetséges nyomvonalára vonatkozóan. Kijelentette, hogy csak a megvásárlás után értesült róla, hogy a telkek a leendő gyorsforgalmi út biztonsági zónájában fekszenek.

 

Gál álláspontját azonban a nyilvánosan hozzáférhető adatok nem teljesen igazolják. Azon kívül, hogy három lehetséges útvonal esetén a 20-szoros nyereség érdekében már érdemes megkockáztatni egy 1000 eurós telekvásárlást, a legvalószínűbb változat már két éve is ismert volt. A környezeti hatástanulmány ugyanis 2010-ben elkészült, és bár bizonyos változások ezt követően is történtek, ezek nem a Bugár, Gál és Hideghéty telkén áthaladó szakaszra vonatkoztak.

 

„Az egyes variánsokról szóló jelentést 2010 áprilisában adták ki. A zárójelentést még korábban”

 

Idézte a Denník N az SOS Birdlife munkatársát, Jozef Ridzoň-t.

 

Gál tagadja, hogy személyesen is ismerné a Most-Híd elnökét:

 

„Életemben egyszer találkoztam vele”

 

Hideghéty, aki ugyanabban az utcában lakik Somorján, mint Bugár, egyelőre nem nyilatkozott a sajtónak.

 

1hfh-6ect-6kcccdk2p6jw-1280-b-la-bug-r_aktuality_sk
Az érintettek állítják, nem tudtak róla, hogy a telkek egyszer ennyi pénzt fognak érni. De ha valaki időben értesülhetett róla, akkor az Bugár és a Szlovák Földalap emberei. Forrás: Aktaulity.sk

 

A szlovákiai Southfork ura

 

Hideghéty Ferenc 1990-től van jelen a szlovák politikában, akkor az MKP színeiben tevékenykedett, bár többnyire meghúzódott a háttérben, a Sme napilap szerint nagy befolyása volt a párt politikájára. Hasonló pozíciója csak a Transpetrol egykori fejének, Czucz Istvánnak volt a párton belül (és persze Világi Oszkárnak). Ők ketten alig pár méterre laknak Somorján a Most-Híd elnökétől.

 

A rendszerváltás után Hideghéty vállalkozóként tevékenykedett, ingatlannal kereskedett valamint földmérési és kartográfiai szolgáltatásokban utazott. 2003-ban Bugár pártjának javaslatára, a második Dzurinda-kormány idején a Szlovák Földalap igazgatójává nevezték ki, meg is maradt ebben a funkciójában egészen 2007-ig.

 

Hideghéty igazgatósága idején Simon Zsolt volt a földművelésügyi miniszter. Akkoriban reppentek fel a hírek először, hogy a Szlovák Földalapnál nincs minden rendben, és telekcsere égisze alatt az akkori MKP-hoz közeli vállalkozók jutottak hozzá nagyértékű, észak-szlovákiai telkekhez.

 

Hideghéty palotája a Pomlé utcában Somorján, forrás: pluska.sk
Hideghéty palotája a Pomlé utcában Somorján, forrás: pluska.sk

 

A Radičová-kormány alatt, 2010-ben Bugár újra Hidegétyt nevezte volna a Szlovák Földalap élére, ám ebbe koalíciós partnerei nem egyeztek bele épp a földalapnál történt spekulációk miatt.

 

A Pluska korábban arról írt, hogy Hideghéty Somorján egy 20 ezer négyzetméteres beépített területet birtokol, ahol egy

 

„olyan haciendát épített fel, amivel a Dallas című sorozatból ismert Ewingoknak sem kellett volna szégyenkezniük.”

 

Hideghéty szomszédja nem más, mint Czucz István. 2012-ben, a Gorilla – magyarul címmel, interneten terjesztett körlevél azt írta, hogy a közelben van még egy, jelenleg üresen álló „kastély”, amely várja, hogy tulajdonosa beköltözzön. Ő „a somorjaiak szerint nem lesz más, mint Bugár Béla”.

 

 

Körkép.sk, DennikN.sk

 

Nyitókép: youtube.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.