Belföld

Megint összekapott az állam és a RegioJet

A közlekedésügyi minisztérium vizsgálatának eredményei szerint a RegioJet magán közlekedési vállalat járatainak fele a Pozsony – Komárom szakaszon a megegyezettnél kisebb kapacitással rendelkezik.  A minisztérium szerint szabálysértés történt, ezért felszólították a társaságot, hogy kérjen elnézést utasaitól és orvosolja a problémát.

 

Az eredmények magukért beszélnek

 

“A vizsgálat eredményei magukért beszélnek. A szerződés alapján az üzembe helyezett szerelvényeknek 500 fős kapacitással kell rendelkezniük, valójában azonban a vonat csak 320 utas szállítására képes. A kapacitás csökkentése a szerződés megszegését jelenti, és egyben hozzájárul az utasok elégedetlenségéhez.”

 

-mondta Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter. A közlekedésügyi tárca téríti a RegioJet 12 vonatszerelvény működési és javítási költségeit, ezért Érsek szerint az utasoknak joguk van azokhoz a vonatokhoz, amelyeket az állam rendelt és fizetett értük.

 

A minisztérium emlékeztetett, hogy a közlekedési társaság nem teljesíti a szerződés feltételeit, ugyanis az ellenőrzött vonatok nem két, hanem egy kocsiból álltak, vagy az úgynevezett “nosztalgia” vasúti kocsik sem feleltek meg a szerződésben rögzített minőségi feltételeknek.

 

A szerződés alapján a RegioJetnek olyan szerelvényeket kell üzembe helyeznie, amelyek legalább 120 km/h sebességgel közlekednek,  kárpitozott üléssel vannak felszerelve, gyermekkocsik és kerékpárok szállítására alkalmas, a mozgáskorlátozottak által is használható toalettekkel rendelkezik, valamint  internetkapcsolattal és légkondicionálóval is fel van szerelve.

 

A RegioJet a minisztériumot hibáztatja

 

A társaság szerint a közlekedésügyi tárca már régóta elutasítja a Pozsony – Komárom vonalon a megrendelt szállítási kapacitás növelését.

 

“Tegnap egyeztettek a RegioJet és a közlekedésügyi minisztérium képviselői, ahol a RégioJet bemutatta megoldási javaslatát és tájékoztatta a minisztériumot, hogy készen áll pótszerelvényeket forgalomba helyezni. A felek megegyeztek a további lépésekről, ennek ellenére ma a minisztérium célzott nyilatkozatokat ad ki, annak ellenére, hogy tudja, a RegioJet dolgozik a megoldáson.”

 

-mondta a társaság szóvivője, Aleš Ondrůj. Hozzátette, hogy a tárca nem volt korrekt és szándékosan ártani szeretne a vállalatnak.  Ondrůj szerint a szerződés alapján tíz szerelvénynek kellene közlekednie a Pozsony – Komárom vonalon, további kettő pedig tartalék lenne. Mivel azonban a minisztérium nem növelte a kapacitást, ezért a RegioJet 12 szerelvénye közlekedik tartalék nélkül. A tartalékszerelvények nélküli üzemeltetés pedig nem stabil állapot.
A RegioJet október végén tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy két szerelvénye a korábbi balesetek miatt nem elérhető. A magán vasúttársaság elnézést kért az utasoktól a kellemetlenségekért, valamint ígéretet tett a probléma orvoslására.

webnoviny.sk
kép: dnes24.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket