„Akár 5 – 6 éven belül megépülhetne a felvízcsatornán egy híd a Vajkánál és Keszölcésnél közlekedő komp helyett. De ha minden szükséges megvan, maga a hídépítés két év alatt is lebonyolítható” – nyilatkozta a Körképnek Agócs Zoltán professzor, akinek a nevéhez fűződik a Párkány és Esztergom között újjáépült híd megtervezése is. A neves hídtervező szakember szerint azonban ehhez elsősorban pénz, de politikai jóakarat is szükséges.

 

Agócs professzor azon a mai összejövetelen tartott a témáról érdekes prezentációt, amelyre a nagyszarvai községházán került sor néhány érintett község polgármesterének a részvételével. Egy hidakat is építő cég konzultánsaként a híd lehetséges három változatát ismertette. Elmondta azt is, hogy az Ingsteel Kft. nevében levélben megkeresték Érsek Árpád közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztert is, arra kérve őt, hogy támogassa a hídépítésre vonatkozó kezdeményezésüket.

 

Maga a híd 640 méter hosszúságú lenne és a meglévő úthálózatra csatlakoztatnák.  Középen 7 méter széles autóúttal, egyik oldalán gyalogos sávval, a másikon pedig a biciklisták közlekedhetnének. A híd magassága a legmagasabb vízszinttől 10 méter lenne.

 

„Ahol van akarat, ott mindig megmozdul valami”

 

 hirdetes_810x300  

– így fogalmazott a hídtervező szakember a megbeszélések után, hozzátéve, hogy azt tapasztalta, a megjelent polgármesterek  is felkarolják kezdeményezésüket.

 

További vélemények hamarosan.

 

P. Vonyik Erzsébet

 

Nyitókép: Körkép.sk (PL)

 

További ajánlott írások:

 

Komp helyett jobb és biztonságosabb megoldás. Áthidalnák a bősi felvízcsatornát

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!