Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Geodéziai, Térképészeti és Kataszteri Hivatal (ÚGKK) országos igazgatónőjét azzal vádolta meg az ellenzéki SaS, hogy évente többször is 8000 eurós jutalmakat osztott szét „kiemelt” alkalmazottjainak, négy év alatt összesen 1 millió eurót. A vád nem alaptalan, a visszásságokra a cég teljes körű auditján derült fény.

 

Mária Frondrichová, az ÚGKK igazgatónője ma a vádakra adott reakciójában azt nyilatkozta, hogy az SaS szándékosan pontatlan a jutalmak osztására vonatkozót információkat illetően.

 

„Az SaS nyilatkozatában szereplő számokat pontatlannak és félrevezetőnek tartjuk, mindezt jelenleg szándékos torzításnak minősítjük. Egyúttal nyilvánosan kijelentem, hogy a média és a széles közvélemény információhoz való jogát teljes mértékben tiszteletben tartjuk”

 

Mondta Frindrichová.

 hirdetes_810x300  

 

A törvény szellemében?

 

Az ÚGKK igazgatónője állítása szerint 2016-ban nem egész 581 ezer euró jutalmat osztott szét 237 alkalmazott között. Egy évvel korábban 247 alkalmazott között osztott szét cca. 347 ezer eurónyi prémiumot, 2014-ben pedig 241 alkalmazottra 371 ezer eurónyi jutalmat. A 2013-as évről nem ejtett szót.

 

2016-ban az egy alkalmazottra jutó prémium átlagosan 2450 euró volt, 2015-ben 1400 és 2014-ben 1535.

 

Frindrichová azzal védekezett, hogy a jutalmak nagyságának meghatározásánál teljes mértékben a vonatkozó törvény szerint járt el, betartott minden limitet, amit a költségvetés kötelező mutatóinak jegyzéke írt elő.

 

„Hamis információk nyilvánosságra hozatalával a képviselőasszony (Lucia Nicholsonová – SaS, a szerk. megj.) hírnévrontást követett el az ÚGKK képviselői kárára. A képviselőasszonynak javasoljuk, hogy ismételten tanulmányozza át a vonatkozó dokumentációt (…).”

 

A SaS ugyanakkor nem csak a jutalmak miatt, de egy félresikerült uniós pályázat okán is elővette a ÚGKK-t. A Kormányhivatalnak címzett levelek szerint Frindrichováéknak 14 millió eurót kell visszaadniuk Brüsszelnek egy hibásan lefolytatott közbeszerzési eljárás miatt, ami az elektronikus ingatlanjegyzék 50 milliós projektjének keretében zajlott le. A projekt már évek óta húzódik.

 

Frindrichová saját bevallása szerint törlesztési ütemezést kért a Komrányhivataltól.

 

Körkép.sk, Tasr.sk

Nyitókép: hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!