Április 2-án, vasárnap tizenkettedik alkalommal került sor a pozsonyi ČSOB maratonra, ahol most először nyert szlovákiai versenyző. Több mint tízezren álltak a rajtvonalhoz. A rendezvényt nagy érdeklődés kísérte.

 

„Nagyon örülünk, hogy végre sikerült, de nagyon örülünk a rekordszámú versenyzőnek és nézőnek is. Ezúttal a szép idő is sokat segített, bár állóképesség szempontjából nem volt épp ideális. (…) Három vágyunk is valóra vált: több mint 1000 versenyző állt rajthoz, több szurkoló állt a pálya szélén és szlovákiai győzelem született a férfimaraton kategóriájában”

 

Mondta Jozef Pukalovič, a ČSOB Bratislava Marathon igazgatója.

 

A maraton szlovákiai győztese, Jozef Urban. Fotó: Ján Luky

 

 hirdetes_400x285  

A maratoni futás szlovákiai győztese Jozef Urban lett, aki 2:29:44 alatt teljesítette a távot.

 

A női maratont a cseh Michaela Mertová nyerte 2:51:49-es idővel, szlovákiai is a dobogóra állhatott, a szakolcai (Skalica) Sylvia Šebestian harmadikként ért célba. Saját bevallása szerint rendkívül elégedett az eredménnyel, mivel csak februárban kezdte meg a felkészülést. (További eredmények lejjebb)

 

A 12. ČSOB Bratislava Marathonra rekordszámú résztvevő jelentkezett. Egészen pontosan 11 756 futó, közülük a legtöbben a félmaratonon vettek részt (2677), a teljes távra 1091 versenyző állt rajtvonalhoz.

 

A képen a célszlagot ászakító cseh Michaela Mertová. Fotó: Ján Luky

 

Eredmények:

 

FÉRFIAK – ČSOB MARATÓN: 1. Jozef Urban (SR/TJ Obal servis Košice) 2:29:44, 2. Boris Kotman (SR/Dynamo Dolný Kubín) 2:36:19, 3. Jan Zemaník (ČR) 2:37:10.

 

M-SR: 1. Jozef Urban 2:29:44, 2. Marek Mockovčiak (mindketten TJ Obal servis Košice) 2:38:16, 3. Michal Puškár (Slávia Trnava) 2:39:25.

 

M-SR DRUŽSTIEV: 1. TJ Obal servis Košice (Urban, Mockovčiak, Stohl/Balogh) 7, 2. Slávia Trnava (M. Puškár, Švajda, Janžo/Šefčík) 17, 3. MTC Vyšná Šebastová (Jurášek, Safko, Tomčo/Šlosár) 34.

 

ŽENY – ČSOB MARATÓN: 1. Michaela Mertová (ČR) 2:51:49, 2. Ulrike Schwalbeová (Nem.) 3:01:42, 3. Sylvia Šebestian (SR/AŠK Skalica) 3:05:01.

 

M-SR: 1. Sylvia Šebestian (AŠK Skalica) 3:05:01, 2. Denisa Kušnierová (Slávia Trnava) 3:07:33, 3. Erika Ondrijová (MTC Vyšná Šebastová) 3:25:41.

 

FÉRFIAK – RENAULT POLMARATÓN: 1. Marcus Aberg 1:07:59, 2. Johan Fagerberg 1:08:22, 3. Hector Haines (všetci Švéd.) 1:09:56, 4. Marek Hladík (Slávia Trnava) 1:10:33.

 

NŐK – RENAULT POLMARATÓN: 1. Veronika Zrastáková (ŠK ŠOG Nitra) 1:23:04, 2. Nóra Szabóová (Maď.) 1:24:06, 3. Anna Kacká (Poľ.) 1:24:40.

 

JOHNSON CONTROLS & ADIENT ŠTAFETY (félmaraton): 1. BK HNTN Bratislava (Kováč, Lendvorský, Repčík, P. Ďurec) 1:06:28, 2. Behame.sk (Jablokov, R. Valent, Ma. Talán, Šiko) 1:10:48, 3. Run for Fun (Škanderová, Hauserová, Mozolániová, Špičan) 1:26:05.

 

FÉRFIAK – DESIATKA S BIRELLOM (10 km): 1. Štefina (behame.sk) 35:03, 2. Ma. Fedák (Johnson Controls) 35:04, 3. Duška (Inter-SC Bratislava) 35:34

 

NŐK – DESIATKA S BIRELLOM (10 km): 1. Radingerová-Peerová (Rak.) 42:17, 2. Mrákavová (Elite Team Ocra) 43:18, 3. Grančičová (Telekom Running Team) 43:25

 

FÉRFIAK – NUTRILITE MINIMARATÓN (4 km): 1. Olejníček (ČR) 12:50, 2. Jankovič (Slávia STU Bratislava) 13:01, 3. Dráfi (AC N. Zámky) 13:13

 

Körkép.sk

Nyitókép: Ján Luky

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!