Az ellenzéki OĽaNO, az SaS és a parlamenten kívüli KDH megegyeztek a közös megyei képviselőlistákról, egyúttal egyezség született, hogy az egyes pártok között milyen arányban oszlanak meg a listán szereplő helyek – írja a Hospodárske Noviny.

 

A szlovák gazdasági napilap szerint az SaS és az OĽaNO a képviselői helyek 41 százalékára adhat saját jelöltet, 18 százalék jut a KDH-nak. A mai nap arról is határozniuk kell, hogy melyik megyefőnök-jelöltet fogják támogatni Pozsony megyében.

 

Az SaS favoritjának, Juraj Drobának jelölésével ugyanis a KDH „nem tud azonosulni“, de a párt elnöke, Alojz Hlina egy nulla összegű pozíciót tudna elképzelni.

 

 hirdetes_810x300  

„[… ebben az esetben] a megegyező fél a megyefőnök-jelöltet nem támogatná, nem kritizálná, nem állítana helyette saját jelöltet, de nem is támogatna [ellene] senki mást“

 

mondta Hlina. Ez alapján tehát Pozsony megye esetében még nincs egyetértés a pártok között, az SaS és az OĽaNO ugyanakkor kitart amellett, hogy a három szlovák pártnak támogatnia kellene egymás jelöltjeit.

 

„Ha nulla pozíción azt értjük, hogy jelét sem adják [a támogatásnak], akkor nagyon valószínű, hogy a Sme rodinával kezdünk tárgyalni“

 

jelentette ki Ľubomír Galko (SaS) ellenzéki képviselő.

 

Kié lesz Zsolna megye?

 

Remišová (OĽaNO) képviselő szerint még nincsenek papírra vetve az együttműködés feltételei, és a tárgyalások is arról szólnak, hogy valakinek valahol engednie kell. Ez Matovičék pártjának is kihívást jelenthet, hiszen Zsolna megyében ők szeretnének megyefőnök-jelöltet állítani Erika Jurinová személyében.

 

Négy nappal ennek hivatalos bejelentése után azonban a KDH is közzé tette, hogy Zsolna megyére saját jelöltet indít, Igor Janckulíkot, aki egyelőre még nem tagja egyetlen pártnak sem, de a parlamentben a Most-Híd frakciójában tevékenykedik (korábban a Sieť listáján indult, onnan azonban kilépett).

 

Hlina azonban itt talán hajlandó engedményt tenni, a legutóbbi kijelentése szerint respektálják az OĽaNO jelöltjét. Hogy ez pontosan miben merül ki, egyelőre kérdéses.

 

MKP-val, vagy nélküle?

 

Az SaS-OĽaNO-KDH párthármas együttműködése a közelgő megyei választásokon az MKP-val is bővülhet. Összesen négy megyében számítanának a magyar párttal, Pozsony, Nagyszombat, Nyitra és Kassa megyében.

 

„Abban az esetben, ha az MKP csatlakozik hozzánk, akkor az arányok megváltoznak és mindenkinek arányosan csökken a kvótája“

 

Nyilatkozta Veronika Remišová az esetleges közös lista összetételéről, aki az OĽaNO nevében tárgyal majd az MKP-val. Kiemelte, hogy abban a megyében, ahol például a KDH-nak van nagyobb esélye a bejutásra, ott természetesen a többi együttműködő hajlandó a kereszténydemokraták javára átengedni néhány helyet a listán.

 

Annyi biztos, hogy kemény tárgyalásokra lehet számítani, amit egyértelműen a Most-Híddal esetleges megállapodás is befolyásolhat majd. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a KDH nemegyszer nyilatkozott az MKP-ról kissé kritikusan.

 

„Nem tudom, hogy az MKP hogyan birkózna meg a Szlovákiához való hűség kérdésével”

 

Mondta Hlina még februárban.

 

Körkép.sk, Hnonline.sk

Nyitókép: körkép.sk/montázs

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!