„Szlovákia rekorder a felesleges polgármesterek számát tekintve” címmel írt elemzőcikket a Hospodárske Noviny. A szlovák gazdasági napilap európai statisztikákra hivatkozva azt írja, hogy Szlovákiában 3 és félszer nagyobb a polgármesterek száma, mint az uniós átlag, ez pedig komoly költségeket jelent a településeknek.

 

Egy szlovákiai településre átlagban 1853 lakos jut, miközben Ausztriában 4134, Magyarországon 3125. Persze vannak tagoltabb országok is, Csehországban például a települések átlagos népessége csak 1688 fő.

 

A legnagyobb terhek az 500 lakosnál kisebb falvaknál jelentkeznek.

 

 hirdetes_810x300  

„Csak a polgármesterek bére, illetve a képviselők esetleges javadalmazása felemészti a falu erőforrásainak egy jelentős részét”

 

mondta ezzel kapcsolatban Miroslav Beblavý frakción kívüli parlamenti képviselő.

 

Önkéntes vagy kötelező központosítás?

 

A Belügyminisztérium egy olyan törvényjavaslaton dolgozik, ami lehetővé teszi a települések önkéntes alapon történő összevonását. Az önkéntességnek is vannak azonban hátulütői, hiszen minden falunak és városnak megvan a maga identitástudata, története, a lakosai bizonyos szempontok alapján megkülönböztetik magukat, tehát egy összeolvadás nem feltétlenül menne végbe zökkenőmentesen.

 

A másik oldala a dolognak, hogy az önkormányzat-összevonás által csökken a képviselők száma és jelentősen nőne a verseny a polgármesterek között is.

 

Kassa például 22 városrésszel rendelkezik, mindegyik városrésznek saját önkormányzata és polgármestere van, ez kétszer annyi, mint a főváros esetében. Szlovákia második legnagyobb városának főpolgármestere korábban beterjesztett egy javaslatot a parlament elé, ami az egyes városrészek jóváhagyása nélkül lehetővé tenné a centralizációt – a beadvány azonban nem talált kedvező fogadtatásra.

 

Összevonás helyett közös hivatalok

 

A Belügyminisztérium szerint, ha az önkéntes összevonás útja nem járható, marad az egyes feladatok közös ügyvitele. Ennek egyik tipikus példája a közös építésügyi hivatalok működése. A Losonci járásbeli Losonctamási 37 másik faluval közösen működtet egy hivatalt, amelynek keretében közösen szervezik és alakítják ki az építésügyi feladatokat és a területrendezési terveket.

 

Ez azonban ennyi falu együttes bevonásával nehézkesen működik csak, ezért most Losonctamási polgármestere is a kisebb csoportokat alkotó hivatalok létrehozását fontolgatja. Egy ilyen hivatalhoz a jelenlegi 38 helyett már csak 5 tartozna.

 

Viktor Ňižňanský, korábbi decentralizációért felelős kormánybiztos szerint a közös hivatalok azonban nem nyújtanak elegendő megoldást. Ráadásul több szegény falu esetleges összeolvasztásából nem egy erős és erőforrásokban gazdag község jönne létre.

 

„Azokon a területeken, ahol a kicsi és szegény községek összpontosulnak, egy összevonás nem lenne hatékony megoldás“

 

magyarázta.

 

A legtöbben már túl vannak rajta

 

Az egyes települések közötti gazdasági és tarsadalmi különbségek csökkentésére a település-összevonások az egyik lehetséges megoldás. Néhány éve ez zajlott Lengyelországban, ennek eredményeként ott átlagban 15 511 lakos jut egy polgármesterre. A Szlovákiai Falvak és Városok Társulásának (ZMOS) elnöke, Michal Kaliňák azonban Szlovákiában csak önkéntes alapon tud hasonlót elképzelni.

 

A falvak összevonásának témája egyébként nem éppen újkeletű kérdés. A Magyar Faluszövetség vonatkozó tanulmánya megemlíti, hogy az OECD tagállamainak fele az elmúlt 15 évben véghezvitte ezt a reformot. A tanulmány kiemelte, hogy az összevonások nem feltétlenül költségkímélőek, mert bár hatékonyabban végzik a szolgáltatásokat a közös hivatalok, a feladatokra fordítandó költségek nagysága nem csökken. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy Szlovákia és a nála kétszer nagyobb Magyarország közel ugyanannyi önálló településsel rendelkezik, déli szomszédunk tehát már túl van egy bizonyos szintű centralizáción.

 

Nehéz tehát egyensúlyba hozni a szubszidiaritás elvét (miszerint hatékonyság érdekében érdemes helyben meghozni a döntéseket) és a pénzügyi hatékonyságot. Tény azonban, hogy a település nagyságától függően a polgármesterek fizetése gyakran magasabb az szlovákiai átlagkeresetnél, ami nyilván nem mindig áll arányban az önkormányzat hatékonyságával.

 

 

Körkép.sk, Hospodárske Noviny

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!