A Pozsonyt Kassával összekötő déli vasútvonal működésére egyelőre csak az ígéret van, az északi vonalakon ennek ellenére komoly beruházásokra készül a Közlekedésügyi Minisztérium.

 

Tegnap a Körkép.sk is beszámolt arról, hogy a Közlekedésügyi Minisztérium négy gyorsvonatot indít a Pozsony és Kassa közötti déli vonalon, ezzel újra átszállás nélkül el lehet jutni az ország egyik végéből a másikba a déli járásokon keresztül. A járatok hiányát ezen a szakaszon a minisztérium eddig azzal magyarázta, hogy túl kevés volt az utasok száma.

 

Sokmilliós fejlesztések – egyelőre csak északon

 

 hirdetes_810x300  

Miközben a magyarlakta járások annak örülhetnek, hogy egy olyan szakaszon állítják vissza a gyorsvonat-forgalmat, ahol ennek magától értetődőnek kellett lennie, északon hatalmas beruházásokra készül a minisztérium: 2030-ig három órára rövidíteni a Pozsony-Kassa utazóidejét – legalábbis a tárca új stratégiai célkitűzései alapján.

 

Ez azt jelentené, hogy Zsolnán keresztül Eperjesig és onnan Kassáig két órával rövidebb idő alatt juthatunk majd el, köszönhetően annak, hogy vasutakat alkalmassá teszik a 160 km/órás sebességgel közlekedő vonatok számára. Az egész projektnek azonban a pénz az Achilles-sarka. A Vasúttársaság szakemberei ugyanis nem értenek egyet abban, hogy a 160 km/órás sebesség egészen Kassáig bevezethető – Zsolnáig biztos, azon a szakaszon már folynak az átépítési munkálatok, ami ezt lehetővé teszi.

 

„A projekt mai állása szerint ez nem kivitelezhető, mert a projekt pénzügyi megtérülése nem állja meg a helyét”

 

mondta a Szlovák Államvasút vezetője, Martin Erdőssy, hozzátéve hogy Iglótól keletre csak alacsonyabb sebességen haladnak majd a mozdonyok.

 

Vasútfelújítás Alsóricsón (Dolný Hričov) a 160 km/órás sebesség érdekében. Fotó: transport.sk

 

Érsek optimista

 

A közlekedésügyi tárca más véleményen van, Érsek Árpád kifejezetten derűlátó:

 

„Technikai akadálya nincs, ez csak pénz kérdése”

 

Mindenestre a Pozsony-Zsolna szakasz három éven belül gyorsabb lesz, nagyjából két órával.

 

Az állami vasút több mint 700 millió eurót akar befektetni a régiós járatokba, elsősorban Nyitrán és Eperjesen,  ahonnan még egy sínpárt szeretnének húzni Kassáig.

 

Míg az államvasutak megelégszenek azzal, ha 2020-ban bevezethetik a 160 km/órás sebességet Pozsony és Zsolna között, Érsek 2023-ig 1,4 milliárdot akar fordítani uniós forrásokból a vasútvonalakra. Hogy pontosan mely régiókban, egyelőre kérdéses.

 

Körkép.sk, HNonline.sk

Nyitókép: slovakrail.sk

 

Újraindulnak a gyorsvonatok a Pozsony és Kassa közötti déli vonalon

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!