A HB Reavis társaság az eredeti autóbusz-állomás helyén nyáron kezdi el építeni az új autóbusz-terminált a bevásárlóközponttal és a vásárcsarnokkal együtt.

 

Az új Nivy Állomás nemzetközi autóbusz-pályaudvar, bevásárlóközpont, modern vásárcsarnok és adminisztratív épület lesz egyszerre. Az új létesítmény három föld feletti és két föld alatti szinten helyezkedik majd el, az autóbuszokra pedig az első föld alatti szinten lehet majd felszállni – tájékoztatott a HB Reavis társaság. A kivitelező elmondása szerint a projekt során 2150 parkolóhelyet is kialakítanak.

 

A Nivy Tower befejezését 2019 végére, 2020 elejére tervezik. Az épületben több mint 31 000 négyzetméter bérbe adható terület lesz. Az új autóbusz-pályaudvar építése idején az utasok a Botto utcai helyettesítő állomást használhatják majd, amely a jelenlegi autóbusz-pályaudvar funkcióját fogja ellátni.

 

 hirdetes_400x285  

A Nivy Állomás projekt részét képezi egy drótkötélpálya is, amely a Duna két partját, az új pályaudvart és Ligetfalut köti majd össze. Az egyes városrészek hatalmas fejlődését figyelembe véve ez a megoldás minden pozsonyi számára pozitívumot jelent majd – hangsúlyozta a társaság.

 

Fotó: HB Reavis

 

Fotó: HB Reavis

 

Fotó: HB Reavis

 

Fotó: HB Reavis

 

Fotó: HB Reavis

 

Fotó: HB Reavis

 

Forrás: HNonline.sk

Nyitókép: HB Reavis

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!