Nem ért egyet az adósságfék feloldásával a Pénzügyminisztérium mellett működő Hodnota za Peniaze kutatócsoport, amelynek feladata az állami projektek gazdaságosságának vizsgálata. A pénzügyi agytröszt szerint ugyanis először az ár-érték arányt kellene megvizsgálnia a döntéshozóknak.

 

„A 75 darab, 17 milliárd euró összértékű útépítési projekteknél, amelyek előkészítéséről a pénzügyi bizottság már határozott, szerintünk először a megfelelő ár-érték arány elvét kellene érvényesíteni. Tapasztalataink azt mutatják, hogy alacsonyabb költségekkel ugyanolyan hozadékot lehetne elérni”

 

írja a Hodnota za Peniaze csapata hivatalos facebook-oldalán.

 

Adósságból is pazarló módon?

 hirdetes_810x300  

 

Három most-hidas (Antal Péter, Jakab Elemér és Bastrnák Tibor), két SNS-es és 7 smeres parlamenti képviselő már hivatalosan is kérvényezte a parlamentnél az adósságplafon feloldását. A dokumentum nagyjából egy hete érkezett meg hivatalosan is a parlamenthez.

 

A kezdeményező képviselők indoklása szerint a 2011 decemberében elfogadott, az ország eladósodását gátolni hivatott adósságfék részleges eltörlésére azért van szükség, mert az „országos infrastruktúra rendkívüli fontossággal bír” a gazdaságra, a jólétre és a versenyképességre.

 

A dokumentum megfogalmazói azt kéri a közlekedésügyi és a pénzügyi tárcától, hogy október 15-ig készítsék elő az összes szükséges javaslatot és dokumentumot az adósságfék feloldásáról. Ezen kívül a parlament pénzügyi és költségvetési bizottságától azt kérik, hogy  készítsék elő az alkotmánytörvény módosítást. Hogy ez a javaslat konkrétan mit tartalmazna, egyelőre nem lehet tudni.

 

A képen balról jobbra: Bugár Béla (Most-Híd), Viktor Stromček (smeres államtitkár) és Érsek Árpád (most-hidas közlekedésügyi miniszter). Érsek korábban azt nyilatkozta, „Ha az adósságplafon megmarad, nem lesz anyagi keret a nagy projektekre“. Ám más oldalról megvilágítva a dolgot, el kell törölni az adósságféket, hogy a kormány ne bukjon bele a pazarló módon történő autópályaépítésbe.Fotó: DennikN.sk

 

Az adósságfék azonban egy alkotmánytörvény, ami előírja, hogy ha az államadósság elér bizonyos szinteket, a kormány ellen szankciók lépnek életbe. Minél nagyobb az államadósság, annál szigorúbb intézkedéseket foganatosít a törvény, végül pedig már a miniszterelnök és a kormány visszahívását írja elő.

 

És bár a kormány azzal érvel, hogy az újabb nemzetközi kölcsönöket a jó kondícióban lévő szlovák gazdaság elbírná, az ellenzék joggal tart attól, hogy a Most-Híd – SNS – Smer kormány nem elégszik meg egy mérsékelt adósság bevállalásával – ha mértéket tudnának tartani, ugyan mi szükség lenne az alkotmánytörvény módosítására.

 

Arról nem is beszélve, hogy egy alkotmánytörvény megváltoztatásához 90 mandátumra van szüksége a kormánynak – Jaroslav Rezník megválasztása azonban megmutatta, hogy bizonyos célok érdekében a jelenlegi hármaskoalíció képes összegyűjteni a megfelelő számú képviselőt (a titkos szavazásra való tekintettel nem teszünk célzást arra, melyik párt csapódott a kormány mellé a közmédia igazgatójának kérdésében, de ez is előre vetíti, hogy az adósságfék témájánál is készséggel besegíthetnek majd).

 

Csigatempó a minisztériumnál

 

Ami a dél-szlovákiai R7-est illeti, a parlamenthez érkező kérvény melléklete szerint a 191,55 kilométerre becsült gyorsforgalmi út szakaszainak egyelőre csak a hatástanulmányai készültek el, esetleg a közbeszerzéshez szükséges dokumentáció áll már rendelkezésre. (A dokumentumot ezen a honlapon tudja letölteni.)

 

Hogy mennyire lassan dolgoznak a közlekedésügyi minisztériumnál és a hozzá tartozó hivatalokban, azt a Hodnota za Peniaze csapata is megjegyzi:

 

„Az autópályaépítés lassúságát [a források hiánya helyett] inkább az építőipar kapacitáshiánya és a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) tempója okozza a projektek előkészítésénél. 2011-től átlag évi 465 euróért építettek autópályákat és gyorsforgalmi utakat. Az NDS idén két projektre indítja a közbeszerzési eljárást. A projektek átlagos előkészítési ideje 7 év

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: dennikn.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!