A homoszexuálisok jogainak, az azonos nemű párok élettársi kapcsolatainak elismeréséért tüntettek ma a fővárosban a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) közössége.

 

A Szivárványos Pride felvonulás szervezői azokra a problémákra szerettek volna rámutatni, amelyekkel a LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok, Transzneműek) közössége küszködik. A szervezők szerették volna ráirányítani a figyelmet az azonos nemű párok élettársi kapcsolatainak elismerésére.

 

Még mindig nem léptünk előbbre az LMBT személyek egyenjogúságát illetően. Bízom benne, hogy ennek a felvonulásnak köszönhetően magunkra tudjuk irányítani a figyelmet” – mondta a fesztivál szervezője Diana Pruchnerovičová.

 

 hirdetes_400x285  
Fotó: sme.sk

 

Fotó: aktuality.sk

 

A Szivárványos Pride-ot az emberjogi biztos, Mária Patakyová is támogatta.

 

Fotó: aktuality.sk

 

Az ombudsman beszédében elmondta, hogy rendkívül zavarja az a helyzet, amit a hivatala ablakába kiakasztott szivárványos zászló okozott.

 

“A zászlót akkor fogom levenni, amikor vége lesz a felvonulásnak. Egyébként sem az épület homlokzatára, a szlovák zászló mellé függesztettem ki ”

 

– mondta Mária Patakyová, majd hozzátette, hogy kiáll a döntése mellett, hiszen pártatlan.

 

Fotó: sme.sk

 

Szuverén állam vagyunk. Jogunkban áll dönteni arról, hogy a házasságnak mely típusát támogatjuk” – mondta Patakyová, majd hozzátette, hogy Európában olyan atmoszféra alakult ki, ahol nem lehet nem észrevenni az azonos nemű párok jogi problémáit.

 

Nem gondoltam volna, hogy 2017-ben egy szivárványos zászló problémát fog okozni” – ismerte be az ombudsman az SNS-szel kialakult konfliktusra utalva.

 

Fotó: aktuality.sk

 

A Szivárványos Pride szervezői szerint a felvonuláson mintegy kétezren vettek részt. A rendőrség felhívta a résztvevők figyelmét arra is, hogy a városban a Kotleba-féle ĽSNS szimpatizánsai köröznek, ezért megkérték őket, hogy ne provokálják a kotlebásokat, és azt se hagyják, hogy a kotlebások provokálják őket.

 

Fotó: sme.sk

 

A hetedik szivárványos felvonulást a legnagyobb félelmek ellenére sem az ĽSNS szimpatizánsai, sem a konzervatívok nem hiúsították meg. Idén a legnagyobb problémát az időjárás okozta a felvonulás résztvevőinek.

 

Forrás: aktuality.sk/HNonline.sk

Nyitókép: TASR

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!