A Pozsonyi Kerületi Bíróság csütörtökön felmentette a szubvenciós csalással vádolt volt oktatásügyi minisztert, Szigeti Lászlót. A bíróság döntése jogerős.

 

Úgy gondolom, hogy igazságos döntés született“ – jelentette ki a tárgyalás után Szigeti. Elmondása szerint a támogatások odaítélése standard módon történt, ő pedig nem vállalt felelősséget azért, hogy az összeget más célra használták fel.

 

Az ügyben a Pozsonyi III. Járásbíróság még tavaly december elején felmentette Szigeti Lászlót, de az ügyész fellebbezett, s az ügy így a Pozsonyi Kerületi Bírósághoz került. Már a decemberi járásbírósági döntés is kimondta, hogy a csalás megtörtént, de azt nem a vádlott, azaz Szigeti László követte el.

 

 hirdetes_810x300  

Az ügyészség fellebbezését elutasítottuk – mondta a kerületi bíróság szenátusának elnöke, hozzátéve azt is, hogy az ügyben a járási bíróság már széleskörű bizonyítási eljárás folytatott. Szigeti László döntése ugyan nem volt teljesen összhangban az akkor érvényes rendelettel, de bűncselekményt nem követett el.

 

Nincs semmiféle közvetlen vagy közvetett bizonyíték arra, hogy [Szigeti – szerk. megj. ] tudott volna arról, hogy a polgármester másra használta fel a támogatást” – hangzott el a bíróságon.

 

A volt oktatásügyi minisztert még 2013 őszén vádolták meg csalással. A rendőrség szerint ugyanis 2006-ban jogtalanul segítette116 ezer eurós támogatással Nemesócsa községét. Mindezt annak ellenére tette, hogy tudatában volt annak, hogy az iskola tornatermének felújításáról szóló kérvény nem tesz eleget a formális elvárásoknak.

 

Végül fény derült arra is, hogy az önkormányzat rossz állapotban levő tornaterme helyett egy magáncég csarnokát újították fel a pénzből. Szigeti azt állítja, minisztériumi munkatársai nem tájékoztatták arról, hogy a község nem jogosult a támogatásra. A volt oktatásügyi miniszter az egész eljárás során hangoztatta ártatlanságát.

 

Forrás: teraz.sk/Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!