Belföld

Az állam emelné a szociális segélyeket, de csökkentené a jogosultak számát is

Több tízezer szociális segélyezett – akik nem tudják maguk biztosítani a megélhetésükhöz szükséges keresetet – kaphat valamivel nagyobb összeget jövő júliustól. A Munkaügyi Minisztérium azzal indokolja az emelést, hogy a szociális segélyek nagysága 2009-től nem emelkedett, miközben a segélyezettek száma minden hónapban kevesebb.

 

Ezzel együtt azonban a minisztérium tovább szigorítaná a segély megítélésének feltételeit. A tervezett módosítás például megvonná a szociális támogatást azoktól, akiknek egyik családtagja (háztartáson belül) magánvállalkozói engedéllyel rendelkezik vagy egy hónapnál több időt tölt külföldön.

 

Aprópénz

 

Jelenleg több mint 83 ezer szlovákiai állampolgár jogosult segélyre, egy évvel korábban számuk 20 ezerrel nagyobb volt.

 

A beharangozott emelés ehhez képest nem annyira jelentős: az alaptámogatás nagysága egy eltartott gyermek nélküli felnőtt számára a jelenlegi 61,60 euróról 64,70 euróra nőne. Egy két gyermekről gondoskodó pár segélye 160,40 euróról 168,4 euróra emelkedhet.

 

Az idősek és rokkantak számára működő kiegészítő támogatás az új javaslat szerint 66,20 euróra emelkedne. Az önkormányzatoknál közhasznú munkát végző személyek aktivációs támogatása 63,07 euróról szintén 66,20 euróra nőhet.

 

Aktivációs támogatások

 

Szociális segélyre 2014-től azok jogosultak, akik legalább heti 32 órát dolgoznak az önkormányzatoknak (közhasznú munkások). Ennek az intézkedésnek a legnagyobb kárvallottjai azok voltak, akik feketén vállaltak munkát Szlovákiában, vagy külföldön.

 

A jogosultak számának csökkenését a foglalkoztatottság növekedése is elősegítette, a nyilvántartott munkanélküliek aránya augusztusban 6,54 volt.

 

Fotó: e-dukla.sk

 

Jönnek a szigorítások is

 

Ahogy azt megszokhattuk, állambácsi egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Az emeléseket lehetővé tevő készülő törvénymódosítás egyúttal szigorítani fogja a segélyek megszerzésének feltételeit. Ez az egyedülállókat ugyanúgy érinteni fogja, mint a családokat.

 

A minisztérium például kihúzná a jogosultak listájáról azokat a családokat, amelyeknek egy vagy több tagja legalább egy éve vállalkozói engedéllyel rendelkezik. A szabály akkor sem enged kivételt, ha bevételeik nem érik el a létminimumot (199,48 euró, vagy egygyermekes pár esetében 429,7 euró).

 

A minisztérium így akarja kezelni a „vállalkozói kockázatot”, ami a folyamatos művi veszteségkimutatást jelenti. Tény, hogy az a vállalkozó, aki hosszabb ideje veszteséges, felmondhatja de akár szüneteltetheti is engedélyét.

 

Itt azonban van kivétel, a kezdő vállalkozókra (egy évnél nem régebben kiváltott engedély) nem vonatkozik, illetve azokra sem, akik más vonatkozó törvények értelmében nem szüneteltethetik vállalkozói tevékenységüket.

 

Célkeresztben a vállalkozók (is)

 

A minisztérium azt már nem fejtette ki, hogy miért vonná meg azoktól a szociális segélyt, akiknek egy családtagja (egy háztartásban) legalább 30 napot tartózkodik külföldön.

 

A módosítás után ráadásul azok is elveszthetik segélyüket, akik külföldi tanulmányi programokban vesznek részt, vagy másodfokú főiskola végzettséggel rendelkeznek. Ez utóbbiak esetében a minisztérium úgy véli, hogy ilyen végzettséggel minden lehetősége megvan az érintettnek, hogy gondoskodjon magáról – még akkor is, ha esetleg újabb tanulmányokat folytatna mielőtt a munkapiacra kerül.

 

SME.sk, Körkép.sk

Nyitókép: SME.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket