Szlovákia európaisággal próbálja leplezni „oligarchikus demokráciáját”címmel jelent meg riport a World Political Review (Világpolitikai Revü) hasábjain, amelyben többek között arról írnak, hogyan vált a Smer oligarchákat kiszolgáló „részvénytársasággá”.

 

A szlovák oligarchikus demokrácia története 1993-ban kezdődik, mikor az önállóságát éppen elnyerő kis ország élén Vladimír Mečiar állt. Marián Leško újságíró (Trend hetilap) szerint ez „a szlovák típusú vadprivatizáció eredménye volt”. A ’90-es években Szlovákia domináns alakja az a Mečiar, aki a legtöbb állami céget saját szövetségeseinek kezére játszotta át (vadprivatizáció).

 

A gazdasági és közintézmények feletti hatalmat kemény nacionalizmussal és a helyi maffiával együttműködve biztosította. Emiatt az egykori amerikai államtitkár, Madeleine Albright Szlovákiát „Európa szívében lévő feketelyuknak“ nevezte.

 

 hirdetes_810x300  

Az oligarcha nem vész el, csak átpártol

 

A külföld nagy meglepetésére azonban az ország nem szorult ki a nyugati perifériára, Mečiar 1998-ban megbukott, 2004-ben csatlakozott az EU-hoz és a NATO-hoz (ez utóbbihoz jóval később, mint szomszédai). A haladás ellenére azonban a korrupció továbbra is megmaradt, az oligarchák pedig nem tűntek el a „rettegett exkormányfővel” a semmibe. Inkább átpártoltak Robert Ficohoz, aki baloldaliként saját pártot alapított a 90-es évek végén.

 

A Smer gyakorlatilag a 2000-es évek eleje óta a szlovák politika meghatározó pártja volt, egészen mostanáig. Legalábbis így látja Marek Vagovič, okynomozó riporter, akit a WPR több alkalommal is idéz háttércikkében.

 

Mečiar idején öt oligarcha alkotta a gazdaságot irányító legbefolyásosabb személyek körét: Jozef Brhel, Vladimír Poór, Juraj Široký, Ivan Kiňo és Ján Gabriel. Az első három a mai napig megtartotta hatalmát, az utóbbi kettő azonban csatlakozott Miroslav Výbohhoz. Jelenleg ő rendelkezik a legnagyobb befolyással a Smerre.

 

A kiugrott smeres képviselő megtörte a tabut: Oligarchákkal találkoztam még a parlamentben is

 

Pártrészvényesek

 

Vagovič szerint, a Smer egyfajta részvénytársaság: az oligarchák fizetik a Smer kampányainak költségeit, a választások után pedig nagyösszegű részesedést kapnak az állami megrendelésekből. Az első és második Fico-kormány idején – a „kampány-adományokért“ cserébe az oligarchák 3,25 milliárd euró összértékű megbízásokat kaptak meg. A még állami kézben lévő vállalatokban pedig saját embereik kaptak helyet.

 

A Smer a oligarchákkal való kapcsolatát illetően elég szűkszavú – jegyzi meg a WPR háttércikkének írója, Dariusz Kalan. Ő ugyanis megkereste a Smert is kérdéseivel, ám Ľubica Konvalová pártszóvivőtől azt a választ kapta, hogy ő „nem illetékes válaszolni” az oligarchákkal kapcsolatos kérdésekre.

 

A Smer renegát EP-képviselője, Boris Zala sem válaszolt a kérdésekre, bár egyetértett a cikk tartalmával.

 

Fico közeli barátja ismét belekeveredett a Pandur korrupciós botrányba

 

Az EU második legkorruptabb országa

 

Szlovákia mindazonáltal még mindig folyamatosan az Unió legkorruptabb országai közé tartozik. A WEF a nem túl dicsőséges második hellyel jutalmazta. Vagovič szerint az oligarchák legalább részben felelősek a Radičová-kormány bukásáért is. Az első Fico-kormányt váltó jobbközép koalíció ugyanis a sokmilliárdos közlekedési és IT közbeszerzéseket megváltoztatta, amivel milliókat vett ki az oligarchák zsebéből.

 

Az első Fico-kormány 800 millió eurónyi szerződést kötött az oligarchák cégeivel. Ez a szám Radičová ideje alatt a felére csökkent. Az oknyomozó riporter szerint a második Fico-kormány alatt – amikor már nem szorult rá egyetlen koalíciós partnerre sem, és a Smer egyedül kormányozhatott – az oligarchák felé áramló pénz 2 milliárd euró fölé ugrott.

 

Ebben a tekintetben Szlovákia az orosz oligarchikus modellt követi, de az eszközök azért megváltoztak:

 

„A ’90-es évekbeli cseh maffiát vanília-maffiának csúfoltuk, mert semmi volt a durva módszereket napi szinten alkalmazó szlovák maffiához képest. (…) Ma a szlovák maffia lett vanília összehasonlítva Ukrajnával vagy Oroszországgal“

 

mondta az újságíró.

 

Hogy adta el Fico az országot az oligarcháknak – Marek Vagovič bestseller-gyanús könyve

 

WorldPoliticalReview.com, Körkép.sk

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!