Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten.

 

A kormányfő felidézte közelmúltbeli kolozsvári szavait, miszerint „a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják”. Hangsúlyozta, hogy ez egy kormányzati szándékot kifejező mondat, a Kárpát-medencére ugyanis úgy tekintenek, mint a magyar nemzet és a kultúra kiteljesedésének tere.

 

Ismét kitért az új ukrán oktatási törvényre, amellyel kapcsolatban közölte: a magyar kormány nem fog kihátrálni abból az álláspontból, amely szerint a kisebbségi jogokból nem lehet visszalépni. A magyar kormány azt kéri, hogy ezt az ukrán fél is lássa be.

 

 hirdetes_810x300  

A miniszterelnök szerint mára a Kárpát-medencében megerősödött és versenyképessé vált az a gondolat, amely szerint a közép-európai népek abban érdekeltek, hogy mindannyian erősek legyenek. 

 

Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet XVI. plenáris ülésén pénteken Budapesten azt mondta: a magyar nemzeti érdek az, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna, és velük Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki.

 

Kép: Facebook

 

Szólt arról is, hogy a környező országokban – vérmérséklettől föggően – be-, illetve elfogadták a határon átnyúló gazdasági fejlesztési programokat.

 

A kormányfő kitért arra, hogy nagyon komoly nemzeti teljesítménynek tartja a migrációs hullám megállítását a déli határoknál. Külön köszönetet mondott a délvidéki magyaroknak, mert – mint mondta – ott kellett kerítést építeni, ahol egyáltalán nem akartak.

 

A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad – hangsúlyozta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet XVI. plenáris ülésén pénteken Budapesten. 

 

A kormányfő helyettese azt mondta, a nemzetpolitika területén átgondolt kereteket és bejáratott, cizellált intézményrendszert dolgoztak ki az elmúlt években.

 

Úgy fogalmazott: mindent megtettek, ami szükséges és lehetséges volt.

 

Semjén: Az identitás megerősítésére van szükség

 

Semjén Zsolt kitért arra, hogy a külhoni magyarság megerősítéséhez szükség van az identitás megerősítésére, aminek egyik legfontosabb eleme az oktatás támogatása. Szólt arról, hogy a soha nem látott gazdasági fejlesztések indultak a külhoni területeken, és megvalósult a nemzet közjogi egyesítése, megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár.
Az ülésen a parlamenti ellenzéki pártok közül az MSZP-t Mesterházy Attila országgyűlési képviselő, a Jobbikot Vona Gábor pártelnök és Szávay István képviselő, az LMP-t Szél Bernadett társelnök képviselte.

 

MKP delegáció a helyszínen

 

A Magyar Közösség Pártja delegációját MEnyhárt József pártelnök vezeti, kiséretében Őry Péter, az ORszágos Tanács elnöke is jelen van.

 

MTI/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!