Robert Fico kormányfő elégedett a megyei választások eredményével. Annak ellenére, hogy csak hat nappal az eredményhirdetés után állt a kamerák elé.

 

Pénteki sajtótájékoztatóján azzal vette védelmébe a Smert, hogy mégiscsak pártja szerezte meg a legtöbb megyei képviselői helyet (416-ból 88-at). Arról azonban nem ejtett szót, hogy a legtöbb megyefőnöki széket is a szocdemek vesztették el (4-et). És persze az is árulkodó, hogy a kormányfőnek hat napra volt szüksége, hogy értékelni tudja a választások eredményét.

 

Egyelőre marad a megyerendszer

 

 hirdetes_810x300  

Szombaton a szlovák közmédia Szombati párbeszéd című műsorában is részt vett, ahol többek között a megyerendszer megreformálásáról és a választások kimeneteléről is beszélt.

 

Fico szerint nincs egyetértés abban, hogy milyen irányba kéne megváltoztatni a megyerendszer működését.

 

„Ehhez nincs meg a politikai többség, sem a konszenzus”

 

Újra elmondta, hogy szerinte a 3+1 megyés felosztást preferálná.

 

„Egy olyan fontos változtatást, mint amilyen az ország megyei felosztása, nem szabadna egyszerű törvénnyel véghez vinni, mert után azonnal megjelenne a szándék a törvény módosítására. Inkább alkotmánytörvényre lenne szükség, amelynek módosításához alkotmányos többség kellene – ennek megszerzésével pedig csak pazarolnánk az energiát”

 

mondta a kormányfő.

 

A műsorban elmondta, elégedett a megyei választások eredményével: magasabb volt a részvétel, sikerült gátat vetni a szélsőségeknek, és „Szlovákia megmutatta, hogy standard demokratikus állam”.

 

Képtelen megyerendszer: választások után sem csitulnak a reformot követelő hangok

 

Miért vallaná be, hogy kudarc volt

 

Pénteki sajtótájékoztatójával összhangban elmondta, hogy meglepődött azon az „őrületen”, ami pártja eredményei kapcsán indult el.

 

„Miért kellene azt mondanom, hogy ez kudarc volt? (…) A Smer győzött a megyei képviselők számát illetően”

 

mondta. Hozzátette, nem akarja, hogy a Smer az ellenzék és az ellenzéki média „bokszzsákja” legyen. Hangoztatta, hogy a modern Szlovákia történetében nem volt eddig sikeresebb projekt, mint a szociáldemokrácia. Elmondása szerint a Smeren belüli stabilitás töretlen a választások után is.

 

„Senki sem távozik közülünk, nem esünk szét, ezért is utasítom el azokat a nevetséges kijelentéseket, amelyeket a többi párt tett ellenünkben”

 

Fico szerint pártja nem szenvedett vereséget a megyei választásokon

 

„A Smer nem esik szét”

 

Természetesen a kormányfő szívesebben beszélt a független jelöltek előretöréséről, mint az ellenzéki pártok sikereiről. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a független jelöltek hátteréről a nyilvánosság szinte semmit sem tud.

 

A pártelnök nem kívánta kommentálni alelnökei kijelentéseit. Marek Maďarič kulturális miniszter például a választások hivatalos eredményeinek közlése után kijelentette, hogy a Smer veszített, és személyi változásokra van szükség a pártban.

 

„Hívja meg őt a műsorba, és majd elárulja, mit értett ez alatt”

 

tagadta meg a válaszadást Fico. Szerinte hiányoznak a standard politikai erők a szlovák palettáról.

 

„Hiányzik Mikuláš Dzurinda és Ivan Mikloš”

 

mondta.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!