Veszélybe került az jászló-apátszentmihály (Jaslovksé Bohunice) atomerőmű működése, miután tömegesen adták be felmondásukat az alkalmazottak, köztük az erőmű irányítását ellátó operátorok is. Összesen a személyzet 33 tagja mondott fel.

 

Januártól így veszélybe kerülhet az atomerőmű működése. A személyzet pótlása pedig egyáltalán nem egyszerű feladat, a munka elvégzése ugyanis több éves képzéshez és vizsgához kötött. Az sem jelentene megoldást, ha a mohi atomerőmű alkalmazottaival pótolnák a munkaerőhiányt, a mohi irányítóközpont ugyanis más, mint a jászlói.

 

„Az technikusok mindig többet akartak. Az erőmű vezetői tudták, hogy meg kéne ezt beszélniük velük, de ezt elmulasztották megtenni”

 

mondta a Pravda napilapnak egy atomerőműhöz közeli, neve elhallgatását kérő forrás, aki szerint nélkülözhetetlen munkásokról van szó, azonban ez is kétélű fegyver, aligha tudnak ugyanis a felmondás után azonnal új munkahelyet találni.

 hirdetes_400x285  

 

Negyven éve történt Csehszlovákia legsúlyosabb atomerőmű-balesete

 

Van-e biztonsági kockázat?

 

A felmondások az atomerőmű biztonságára közvetlenül nincsenek hatással. Két három hónapig az alkalmazottak továbbra is folytatják azt a munkát, amit eddig, legalábbis ez derült ki a Szlovák Villamosművek szóvivője, Miroslav Šarišský nyilatkozatából. Arra a kérdésre azonban nem válaszolt, mi lesz a felmondási idő lejárta után.

 

A biztonsági helyzetről a hónap végén tanácskozik majd a Polgári Információs Bizottság, amely hat évvel ezelőtt jött létre, tagjai a közvetlenül érintett 11 község polgármesterei illetve a Villamosművek 5 képviselője. Gilbert Liška, Nagykosztolány (VeĽké Kostoľany) polgármestere a Pravda kérdése elmondta:

 

„Az atomerőmű biztonsága és biztonságos működése csak akkor kerülne veszélybe, ha a távozó alkalmazottak helyére tapasztalatlan emberek kerülnének”

 

Pénz kérdése

 

Bár egy fokozott igénybevételű munkáról van szó, ami rendkívül felelősségteljes hozzáállást követel meg, a technikusok fizetése nem annyira magas, mint elsőre gondolnánk: bruttó 1200 euró körül mozog.

 

Tárgyalások az alkalmazottak és a vezetőség között bizonyára lesznek, ám kétséges, hogy mikorra lesz eredmény. A munkások ugyanis egy harmados emelést követelnek, ami a Villamosművek számára elfogadhatatlan – jelen pillanatban. Šarišský szerint az általuk követelt változtatással 2-3 ezer eurós fizetéseket kaphatnának, pedig a jelenlegi bérük is arányos az általuk végzett munkával.

 

A 3700 embert foglalkoztató Villamosművekben az egy alkalmazottra eső bérköltség nagysága évi 22 ezer euró volt tavaly, összesen 81 millió eurót költöttek bérekre. A technikusok követelése ennek csak töredékét képezné.

 

A probléma az, hogy egy ilyen precedens „ötletet adhat“ a mohi atomerőműben dolgozóknak is. Így bérköltségek újra csak megnőnék. Bár, a Pravda információi szerint itt egyszerűbb lenne helyettesítőket találni, mert az egyelőre nem üzemelő harmadik is negyedik blokk alkalmazottai bevethetőek.

 

Meghúzták a nadrágszíjat

 

A mohi atomerőmű harmadik blokkját egyébként jövő decemberben üzemelik be, egy évre rá pedig a negyedik blokk is működőképes lesz. A bővítés költségei 5,4 milliárd euróra rúgtak. Az Állami Számvevőszék kezdeményezésére a rendőrség is nyomozott a beruházás kivitelézésének gyanús körülményei miatt, a nyomozás eredményéről azonban azóta sem lehet tudni semmit.

 

Épp a mohi bővítés miatt a Villamosművek ott spórol, ahol tud. 2015-ben a nukleáris hulladék kezelésére elköltötték a vállalat tartalékait. Ettől még jövedelmező üzletágról van szó, a 2016-os évet 117 milliós többlettel zárták. Ezen túl azonban további megszorító intézkedéseket vezetnének be: 400 milliót akarnak megtakarítani a hatékonyság növelésével, és 40 milliót a juttatások visszavágásával.

 

Ezen túl azonban az egész Villamosműveket szerkezetátalakítás alá vonják, magyarul, elbocsátások lesznek. Azt nem lehet tudni, mennyi alklamazottat érint majd az intézkedés. A Villamosműveknél 2005-ben még 8 ezren dolgoztak, majd a többségi tulajdonos ENEL 6600-ra csökkentette a személyzetet. A tavalyi év végén már csak 3688 munkása volt a vállalatnak.

 

A Villamosművekben döntő szava jelenleg Daniel Křetínskýnek van, a cseh milliárdos érdekeltségébe tartozik az Energetikai és Ipari Holding, amely hamarosan átveszi az ENEL-től a villamosművek 66 százalékos tulajdonrészét.

 

Nyugati gondok miatt késlekednek a mohi atomerőmű bővítésével

 

Pravda.sk, Körkép.sk

Nyitókép: javys.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!