Érdekes eredményt hozott az AKO közvélemény-kutató ügynökség novemberi felmérése a parlamenti pártok preferenciáiról. Az AKO-é volt az első felmérés a megyei választások óta. Lehet tanulságokat levonni belőle, felvidéki magyar szempontból azonban körültekintően kell nézni az adatokat.

 

Ha ma lennének a választások, azt még mindig a Smer nyerné meg, de az AKO szerint már csak 24,8 százalékkal, ami a szeptemberi felméréshez képest 2,5 százalékpontos zuhanást jelent. A második legnépszerűbb SaS 17,8 százalékot gyűjtene be (+1,7 százalékpont).

 

A kormánypártok valószínűleg nem örülnek annak sem, hogy a harmadik helyre a megyei választásokon is jól szerelő OĽaNO – NOVA lépett fel 12,5 százalékkal. Az Egyszerű Emberek ezzel a legnagyobb ugrást tudhatják magukénak a mezőnyben: 3,6 százalékponttal növekedett a népszerűségük.

 

 hirdetes_810x300  

Az SNS visszaszorul

 

Boris Kollár és a Smer rodina 9,2 százalékon stagnál, az SNS pedig az ötödik helyre szorult vissza 8,9 százalékkal. A szlovák nemzetiek egyszerűen képtelenek magukhoz térni a nyári kormányválság óta.

 

Marián Kotleba és az ĽSNS 10,9 százalékról esett vissza a jelenleg mért 8,4 százalékra. Besztercebánya elvesztését nyilván még nem tudták feldolgozni. A KDH-nak az AKO szeptemberben még 5,1 százalékot jósolt, ma már 7 százalékot, ami jelentős előretörést jelent a kereszténydemokraták számára.

 

A legnagyobb meglepetés, hogy az MKP népszerűségét rendszerint alulmérő, a Most-Híd preferenciáit pedig túlbecslő AKO mindössze 5,8 százalékpontot adott a vegyespártnak a múlt havi 7,3 százalékhoz képest. Igaz, az ügynökség szerint az MKP sem erősödött érdemben: 4,3 százalékra mérte.

 

Infografika: HNonline.sk

 

Ami a mandátumok megoszlását illeti, a legnagyobb változás, hogy a jobboldali ellenzéki pártok többségközelbe kerültek. A korábbi felmérések szerint csak 65 mandátumot kaptak volna, ez most 74 mandátumra növekedett, ami már csak két képviselőnyire van a többségi kormányzástól.

 

Ami a mostani kormánypártokat illeti, messzire kerültek a többséget jelentő 76 mandátumtól: már csak 63 képviselőjük lenne az AKO szerint.

 

Mindez azt is jelenti, hogy a Smer, az SNS és a Most-Híd mellé a KDH sem volna elég, hogy kormányozni tudjanak. Ugyanakkor egy SaS – OľaNO – Sme rodina – KDH koalíciónak elég lenne egyetlen párt szövetsége vagy néhány független képviselő csatlakozása a parlamenti többség megszerzéséhez.  (Talán emiatt nyitott nemrég Igor Matovič az MKP felé).

 

Infografika: HNonline.sk

 

Körkép.sk

Nyitókép: pravda.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!