December 4-én Nyitra megye újonnan megválasztott képviselői és Milan Belica régiúj megyefőnök is letették a hivatali esküt, és egyben megtartották alakuló ülésüket.
Az eseményre a Nyitra Megye Önkormányzata hivatalának koncerttermében került sor, ahol Milan Belica (Smer-SNS-Most-Híd) és mind az 54 megválasztott képviselő ünnepélyes keretek között tett esküt. Az eseményen részt vettek többek között parlamenti képviselők, a nyitrai megyéspüspök Mons. Viliam Judák, a politikai pártok és mozgalmak képviselői, illetve azok a képviselők, akiknek mandátuma lejárt.

A választások hivatalos eredményeinek ismertetése után Belica beszédében elmondta, reméli, hogy
az alapvető döntések meghozatalakor a régió fejlődését és a lakosok életszínvonalának fejlődését érintő közérdek játssza majd a fontosabb szerepet.
A régiúj megyefőnök hangsúlyozta azt is, hogy a megyei testület összetétele megfelel a politikai erők régiós eloszlásának valamint a lakosság nemzeti összetételének.

December 5-én Milan Belica a megyeszékházban fogadta a megyei hatáskörbe tartozó szervezetek képviselőit, valamint a hivatal vezető dolgozóit.
Emlékeztetőül, Nyitra megyében az MKP 11 mandátumot, a Most-Híd pedig 1mandátumot szerzett (koalíciós listán), ezen kívül függetlenként továbbra is képviselő maradt Stubendek László, Komárom polgármestere, aki az előző időszakban az MKP jelöltjeként vett részt a megyei munkában.










Körkép.sk, unsk.sk
Nyitókép: unsk.sk
Megyei választások 2017: Részeredmények, statisztikák – percről percre
Szlovákia választ! Megyei választások 2017 – Percről percre a Körképen
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.