Adriana Pčolinská (Sme rodina) képviselő szerint a kormány nem tud irányítani. Ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy tanulmányozta az oktatásügyre szánt költségvetési javaslatot, amelyről a parlament szerdán fog szavazni.

 

 

„A kormánykoalíció a saját programját is csak egy papírfoszlánynak tartja. Az oktatásügy reformja két év után sem valósul meg. A tanároknak 2018 januárjától hat százalékkal magasabb fizetést kellene kapniuk. Erre tett ígéretet a kormány. Mi a valóság? Nem lesznek magasabb bérek” nyilatkozta Pčolinská a SITA hírügynökségnek.

 

Beruházás az oktatásügybe

 hirdetes_810x300  

 

Pčolinská figyelmeztetett, hogy Robert Fico kormányának programja alapján a „kormány biztosítja az oktatásügy közforrásainak jelentős emelését, egybekötve a szükséges belső változtatásokkal.” A valóság azonban az, hogy a tárca költségvetése egy év alatt 70 millió euróval csökkent. Pčolinská állítja, sok gyereknek hiányoznak a könyvek, az iskolák és kollégiumok pedig balesetveszélyes állapotban vannak.”

 

„A legkiválóbb emberek külföldi főiskolákon tanulnak tovább, de később nem akarnak visszatérni Szlovákiába.” – figyelmeztetett Pčolinská.

 

Hozzátette, a szlovákiai diákok teljesítménye a természettudományi, matematikai és szövegértési területeken folyamatosan csökken. Sajnos saját magukba vetett bizalmuk is.

 

Csak elvették a pénzt?

 

A kormány a képviselő szerint nem csinált semmit, csak elvette a 70 millió eurót. „Feltüntettem néhány területet, ahol az állami költségvetés javaslata az oktatásügyi tárca esetében elfogadhatatlan. Ezért nem tudom megszavazni a javaslatot.” – mondta.

 

Lubyová: szeptemberben jöhet béremelés 

 

Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatásügyi miniszter egy hete úgy nyilatkozott, hogy  a tanárok fizetését legközelebb 2018  szeptemberében emelhetik. Emlékeztetett, hogy a tanári fizetések 6 százalékos valorizációja már megtörtént. “Az első kifizetéseket három hónappal előbbre hozták, 2017 szeptemberére.” -mondta az oktatásügyi miniszter. Hozzátette, hogy jelenleg 30 millió euróval emelték meg a tárca költségvetését, jövőre 80 millióval bővíthetik a keretet.

 

Miroslav Beblavý (független) parlamenti képviselő szerint egy kezdő tanár bruttó fizetése nagyjából 700-750 euró körül mozog:

 

“Amikor olyan helyzetben vagyunk, hogy a tanároknak 200-250 euróval kevesebbet kínálnak mint azoknak, akik élelmiszert hordanak szét, nyilvánvaló, hogy ez így nem mehet tovább. Nem lehet minőségi oktatásunk ilyen körülmények között” -tette hozzá.

 

SME / Körkép.sk
borító: SITA/Branislav Bibel

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!