Év végi sorozatunkban 2017-ben a Körképen megjelent legnépszerűbb, legolvasottabb cikkekből szemlézünk.

 

Túl sok holtat és túl sok félelmet élt át Dunaszerdahely, a szlovák alvilág történetében végbement legnagyobb gyilkosság színhelye. Évek múltán egy újabb tanúvallomás látott napvilágot arról, hogy vajon kinek is állhatott szándékában lemészárolni a Pápayakat. 

 

A bársonyos forradalom után Dunaszerdahely abban a hitben élt, hogy remek időszak elé néz. Míg egyesek a “Szerelmet esküdtünk” jelige alatt próbálták a nemes eszméiket kergetni, addig a másikok kihasználták az alkalmat arra, hogy gyorsan meggazdagodjanak. A magyar határ közelségének köszönhetően már a szocializmusban megtanultak seftelni és feketézni.

 

 hirdetes_810x300  

Ezek a hirtelen meggazdagodott kétes alakok eleinte nem fitogtatták erejüket. A gazemberek az éjszaka leple alatt egy tó melletti lebujban találkozgattak a városon kívül, ám csakhamar kiszorították az éttermekből és kávéházakból a rendes embereket. Eljött az az idő, amikor a maffiózók kiléptek az árnyékból és ünnepélyesen elkezdték mutogatni a vagyonukat és fitogtatni a hatalmukat. Ám a klánon belüli szakadás nem váratott sokáig magára.

 

A zsarolással gazdagodó Pápay Tibor feltette a kérdést: „Miért kellene a sefteléssel és a csempészettel foglalkozó cimboráimnak nagyobb jómódban élniük, mint nekem? Pápayt dühítette, hogy a helyi maffia közös pénztárosa több pénzt ad a nagyobb teljesítőképességű gengsztereknek. Ezután brutális gyilkosságok sorozata következett, melyeknek köszönhetően Pápay a helyi alvilág ura lett.

 

Uralma alatt a dunaszerdahelyiek lélegzetet sem mertek venni. A szülők féltették a gyermekeiket; rengeteg lány szenvedett, hiszen a szépség ebben az időszakban súlyos tehernek bizonyult. Ha az ifjú házasok szép esküvőt szerettek volna, akkor a násznép nem az ifjú pár ajándékára gyűjtötte a pénzt. A kalapból az összeg ugyanis a maffia markát ütötte abban a reményben, hogy engedélyezik a gondmentes lakodalmat.

 

Pápay Tibor (Fotó: Aktuality.sk)

Ez egy „rendőri” akció!

 

Pápay Tibor egyszerűen csak Papa Joenak hívatta magát. A saját soraiban végzett sorozatos tisztogatások miatt nem érezte magát veszélyben.

 

Egy jó „apához” híven tudott gondoskodni az izompacsirtái szabadidejéről is. 1999. március 25-én a tíz leghűbb kutyáját meghívta egy vacsorával egybekötött kártyázásra a városközpontba. Késő délután a kedvelt Fontána bárban gyülekezni kezdtek a „sustyákiba” bújtatott száz kilogrammos hústornyok. A máriás játszma azonban aznap este vérfürdővé változott, ahol a piros disznó is a halálát lelte.

 

Este negyed hét lehetett, amikor a bár ajtajában megjelent három rendőr – mint később kiderült, nem valódi rendőrökről volt szó. „Mindenki a földre! Rendőri akció” – kiabálta a rendőrnek öltözött Szamaránszky Árpád (Paprika), aki golyóálló mellényben csuklyával a fején tartotta kordában a padlón heverő klán tagjait.

 

Fotó: TASR

 

Eközben két, megszólalásig egyforma „rendőr” ügyesen felfutott az első emeletre, ahol a gépfegyverük teljes tárát kieresztve lőttek, amerre látták. A vérfürdőben túlélésére esély sem volt. A gyilkosok dupla tárral felszerelve 113 lövést adtak le. Pár perc leforgása alatt vértócsába fagyott az egész Pápay-klán. Pápay Tibor lehetséges utódja, Cseh Erik mellett lehelte ki a lelkét.

 

A klán egyik tagja csodával határos módon túlélte a lövöldözést, és csupán a mentőautóban halt meg. Milan Žitný biztonsági elemző szerint a maffiózó a mentőautóban elárulta, hogy Pápayt a SIS egyik magas rangú tisztje hívta meg az ünnepségre. A gyilkosság estéjén pokoli szerencséje volt Écsi Bélának, aki mellé az est folyamán a kártyázás során nem állt a szerencse, így még a vérfürdő előtt lelépett.

 

Dunaszerdahely egész lakossága azon csodálkozott, hogy miképpen sikerült a Pápay-klán tágabb magját egyetlen gyilkos kommandó razziájával kivégezni. Papa Joe a történtek előtt sosem volt ennyire figyelmetlen. Voltak itt azonban más, figyelemfelkeltő dolgok is.

 

A Fontána bárban a maffia tagjai a gyilkosság éjszakáján csütörtökön kártyáztak, holott szerdánként szokták űzni ezt a fajta hobbijukat. Mindemellett a fiúknál egyetlen önvédelmi fegyver sem volt. Mindez annak a jele lehetett, hogy olyan befolyásos látogatóra vártak, aki kimondottan fegyvermentes találkozót kért.

 

Felfedett titok?

 

Hosszú éveken a két Fontánabéli lövöldöző kilétét homály fedte. Leggyakrabban orosz bérgyilkosokról beszéltek, akiket a nyomozó szerint a gyilkosság szervezője, Sátor Lajos bérelt fel. Sátor a Dunaszerdahelyen zajló bűncselekmények egyik egy alapító tagjának, Sipos Milánnak volt az utódja.

 

Csakhogy 17 hosszú esztendő után elkezdett énekelni a Horváth Lehel névre hallgató madárka, akiknek a telkén Sátor és kollektívája holtakat ásott el. Horváth elmondása szerint a Pápay-klánt Sátor egyik magyar társa Haris Sándor (Turek) gyilkolta meg. „(Haris vagy Turek)…Sátorhoz hasonló kaliber, csakhogy ő még mindig szabadlábon van. Ők ketten vitték véghez a fontánai mészárlást, ahol Haris is lövöldözött. Ott volt egy szemtanú is, aki az egészet igazolta, de a besúgok fütyültek az egészre, mert nem értik a dolgokat“ – mondta a Paraméternek Horváth.

 

A Pápay-klán kiirtásának legvalószínűbb motivációja az lehetett, hogy Dunaszerdahelyen Sátor szerette volna átvenni az uralmat az alvilág felett.

 

Azóta azonban nagyon sokféle elmélet született. Ennyi év eltelte után már nem tudjuk, hogy Pápay és klánja milyen mértékben volt beavatva a naftával és a fűtőolajjal való seftelés, valamint az alkoholcsempészet többmilliárdos ügyeibe. Annak ellenére, hogy ez az üzlet Magyarországon virágozott, a Duna túlsó partjára is eljutott.

 

Mi történt a gyilkosság előtt?

 

Amennyiben a dunaszerdahelyi maffiát nem taszította volna bele a gyilkosságok és megtorlások pokoli körforgásába, akkor Pápay Tibor 35 évnél hosszabb ideig is élhetett volna. Alvilági pályafutását a klán legalacsonyabb tagjaként kezdte, ám az alárendelt szerepben nem sokáig tetszelgett. Miután Václav Havel államfő amnesztiáját követően Pápayt kiengedték a börtönből, a szervezett bűntényeket irányító gyeplő már más gengszterek kezébe került.

 

A helyi maffiáskodás kezdetei a birkózóedző Sipos Milán csoportjához, a „Sipos-klánhoz” köthető. Sipos tehetős sportolókból és kulturistákból álló falkát alakította ki maga körül, melynek gazdasági alapjait Vida Tamás vállalkozó biztosította. Azt csinálták, amit utánuk a többiek is: csaltak a számlákkal,a csempészett alkohollal  sefteltek, valamint saját játékautomatákat üzemeltettek.

 

Egy idő után azonban a fehér lovakat el kellett hallgattatni. Pápay Tibort – aki a piszkos munkát a szárnyai alá vette – pontosan erre a feladatra teremtették. A beavatottak szerint minden ment, mint a karikacsapásan egészen addig, amíg a Sipos–Vida duó nem követett el Pápay ellen egy nagy ravaszságot.

 

Az seftekből származó pénzeket a csapat egy közös kasszába gyűjtötte, amit a Keco becenévre hallgató pénztáros igazgatott. Az bandák egyes tagjaihoz rajta keresztül folytak be a részesedések. Az egyik alkoholos seftet követően azonban Pápay semmit sem kapott. Mivel a főnökök fütyülte rá, így véres megtorlás lett a vége. Kecot a lakásában agyonlőtték. A bandák közti háború pedig kezdetét vette.

 

Fotó: index.hu

 

 Miki Papa beavatkozik

 

A Pápayak a banda eredeti tagjait vadászható állatokként kezelték. Siposnak a saját játékbarlangjában a játékgép mögött törték el mindkét kezét, Vida Tamás autója elé pedig pokolgépet helyeztek. Ez még a nagy halaknak is sok volt, így a szomszédos Magyarországra menekültek.

 

Dunaszerdahely városát azonban továbbra is a markukban szerették volna tartani. Az egykori szövetségessel, Pápayval nyílt harcot nem akartak folytatni, ezért még erősebb szövetségest keresnek a csapatukba.

 

Sipos felkereste Besztercebánya főnőkét, Černák Miklóst. Tőle szeretett volna segítséget kérni ahhoz, hogy a Pápayakat eltávolíthassa Szerdahelyről. A találkozót Černák új védence, Csémi Misi közvetítette, akinek Keco meggyilkolása után Csallóközből kellett parancsokat osztogatnia. Az egész találkozó egy nagy csapda volt, amibe Sipos a társával együtt jól belesétált. Černák irodájában gyilkos brigád várta őket, mindkettőjükkel végeztek. Az irodában Papa Joe is jelen volt, aki az egész gyilkosságot végignézte.

 

Csémi ezért az aljas tervéért az életével fizetett, agyonlőtték. Miután Mikuláš Černák megtudta, hogy kedvenc bérgyilkosát kivégezték, nem sokat váratott a bosszúval. Csémi gyilkosát saját kezűleg kivégezte, lefejezte, majd a dunaszerdahelyi Kék Duna bevásárlóközpont előtt egy virágágyásba helyezte.

 

A bosszú szörnyű lesz

 

Az első körben lejátszódott brutalitásoknak köszönhetően a Sipos-klánnak csupán a torzója maradt meg. A leghatalmasabb pedig egyszeriben Sátor Lajos lett. Magyarországon összeszedte a banda maradék tagjait és a hazatérést tervezte. Ehhez azonban az otthoniak között is szövetségeseket kellett találnia.

 

Sátor Lajos a 90-es években (Fotó: PZ SR)

 

Az ügyészség vádjai alapján Szlovákiában a Raisz testvérekkel, Szilárddal és Csabával szövetkezett, akiknek komoly problémáik akadtak a Pápayakkal. A Raisz fivérek Sátor parancsait követve cselekedtek, és mindent megtettek azért, hogy sikerüljön a Pápay-klán likvidálása.

 

A legfontosabb parancs így hangzott: legyenek egyben minél többen, a legjobb, ha mindannyiuk ott van. Így történt 1999. március 25-én, amikor a Fontána bárban a szlovák alvilág történetének legnagyobb gyilkosságára került sor.

 

Mára már mindegyik halott

 

Sátor Lajos ugyan visszatért Szlovákiába, de a nagyfőnök szerepét már sosem tudta megszerezni. Élete további részét meneküléssel és rejtőzködéssel töltötte. Ami mindenképpen figyelemre méltó az az, hogy szabadon mozgott, átjárt Magyarországra és azzal dicsekedett, hogy SIS igazolvánnyal rendelkezik. A rendőrök többször a nyomára akadtak, de mindig sikerült az orruk elől meglógnia.

 

Az egyik tanú, Horváth Lehel szerint Sátor azért tudott megszökni a rendőrök elől, mert maguk a rendőrök segítették. A keserves évek során Sátor a Dióspatonyban működő hamis cigarettagyárának bevételeiből élt, továbbá abból az építkezési cégből, amit a menyasszony működtetett. Horváth elmondása szerint Sátornak alkalmi seftjei is akadtak. Egy borítéknyi summáért bérgyilkosként is tevékenykedett.

 

Fotó: PZ SR

 

A Sátor-klán tagjainak tömegsírjává végül a Dunaszerdahely melletti Csótfa egykori szövetkezetének elnéptelenedett területe vált. A rendőrség szerint Sátor fokozatosan meggyilkolta azokat a legszorosabb körébe tartozó embereket, akiket a Pápay-gyilkosság ügyével kapcsolatban megvádoltak.

 

Reisz Andor a gazdasági bűntettek egy fontos figurája volt, de nem volt pótolhatatlan. Sátor a társaival együtt megölte Reiszt, majd egy húsdarálóban ledarálta, maradványait pedig a Kis-Dunába szórta. Később a Raisz testvéreket is eltették láb alól, akiket később Csótfán találták meg elásva.

 

A dunaszerdahelyi alvilágban tehát érvényes volt az, hogy: az árulás és a golyó mindenkit megtalált. Erre Sátor is ráfizetett. A nyomozók azt állítják, hogy a saját emberei 2010. december 2-án ölték meg.

 

Forrás: aktuality.sk/Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.