Nagy vihart kavart a parlamenti képviselők körében  a közjogi méltóságok sikertelen fizetésemelése. A kormánykoalíció stabilitása is veszélybe került, de később megegyeztek a bérek 1 eurós emeléséről azzal a feltétellel, hogy új törvényt készítenek a fizetések szabályozásáról.

 

A sok javaslat közül Andrej Danko (SNS) házelnök ötlete a legérdekesebb, aki megadóztatná a 13 EP-képviselőt is, melynek köszönhetően több száz eurótól esnének el. Robert Fico kormányfő korábban azzal indokolta a képviselői fizetések 1 eurós emelését, hogy vitát szeretne kezdeményezni a közjogi méltóságok fizetéseinek átalakításáról. A parlamenti képviselők bére 2009 óta nem változott, amikor befagyasztották azokat a gazdasági válság miatt.

 

Danko aktivizálta magát 

 

 hirdetes_810x300  

Andrej Danko szerint „elő van készítve a rendszer, amelyet a jövő év első felében mutatunk be. Az európai törvényhozás ugyanis lehetővé teszi az EP-képviselők fizetésének megadóztatását az egyes országokban. Nem látok indokot arra, hogy ezt Szlovákia ne használja ki.” – nyilatkozta a Nový Čas napilapnak.A parlament elnöke több pénzt szeretne ezzel a költségvetésbe.

 

Az európai parlamenti képviselők 8 500 eurós alapfizetést kapnak, melyre az EU adózási szabályai érvényesek. A tagállamok azonban a saját törvényeik alapján is megvághatják a fizetéseket. „A képviselők az EU költségvetéséből vannak fizetve és a fizetésük több mint 25 százalékát fizetik vissza az államnak adók és más járulékok formájában” – magyarázta  Anna Záborská (KDH) EP-képviselő.

 

Kollégája,  Monika Beňová  (Smer) szerint Danko csak féltékenykedik: „A parlament anno elfogadta, hogy az európai költségvetésből leszünk finanszírozva. Danko most féltékenykedik, mert ő is az EP-be akart kerülni, de nem sikerült neki és most értelmetlenségekkel áll elő a „ha megdöglött a kecském, akkor dögöljön meg a szomszédnak is kettő” jelszó alatt.

 

Egy EP-képviselő fizetése:

-8 484 euró alapbér/adózás előtt
– havi 4 299 euró összegig kérhetik a kiadásaik visszatérítését
-Brüsszeli és strasbourgi tartózkodásra és étkezésre 304 euró naponta

 

Andrej Danko fizetése jelenleg  4 070 euró. A lap több képviselőt is megkérdezett a házelnök javaslatával kapcsolatban:

 

Richard Sulík (SaS) : Danko mindig képes érdekes témákat találni

 

Nem tudom, hogy akarja ezt elérni, de Danko mindig is talált magának vicces témákat, hát akkor nyugodtan foglalkozzunk velük. Szerinten ez nem normális, de foglalkoznia kell valamivel. Inkább ilyen dolgokkal törődjön, mint a képviselői levelek olvasásával.

 

Monika Beňová (Smer): Leplezi tehetetlenségét

Ha valamilyen problémája van a fizetésünkkel, akkor jelöltesse magát és probálja ki ezt a munkát. Ennek nincs semmi alapja és csak próbálja leplezni azt a tehetetlenséget, ami most a parlamentben van. De már megszoktam Danko üres felkiáltásait.

 

Eduard Kukan (független): Mit akar megadóztatni?

Az EP-képviselők teljesen az Európai Parlament költségvetéséből vannak fizetve. Nincs bevételünk szlovákiai szervezettől, tehát kíváncsi vagyok, mit akar Danko megadóztatni.

 

Monika Smolková (Smer): Nem vagyok otthon hazai témákban

 

Nem tudom, Brüsszelben voltam, az én jelentésemről szavaztak, amelynek fő előadója vagyok, vagyis nem követem a hazai témákat. Hallottam a fizetések befagyasztásáról, de engem nem érint, vagyis nem foglalkozok vele.

 

Nagy József (Most-Híd): Danko leplezi, hogy az SNS-nek nincs EP-képviselője

 

Hallottam róla a kollégáimtól, de úgy tudom, a fizetésünk meg van adózva, ezért nem foglalkoztam különösebben a témával. Az SNS-nek nincs képviselője az EP-ben, ezért foglalkozhat ezzel. Nem tudom, milyen alapja van erre.

Nový Čas/Körkép.sk
kép: cas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!