Ne az összegről beszéljünk, hanem a rendszerrőlidézte Dušan Jarjabek szociáldemokrata helyettes frakcióvezetőt a Pravda szlovák napilap internetes kiadása. A parlamentnek az év közepéig van ideje elfogadni a képviselői és más állami tisztviselők fizetéséről szóló új javaslatot. Sok konkrétumot nem lehet tudni, pontosan milyen kulcs szerint számolják majd ki a honatyák új bérét. Valószínű azonban, hogy ha az ő fizetésük emelkedik, az állami cégek menedzsereiét csökkenteni fogják.

 

„Ne az összegről beszéljünk, hanem a rendszerről. Az átlagos bér, amiből kiindulhatunk, elég jó alapot szolgál”

 

fogalmazott Jarjabek az újságírók kérdésére. Szerinte a nyilvánosság előtt kéne megvitatni azt is, miről szól a képviselők munkája, hogy a választópolgárok tudják, miért is kapnak (ekkora) fizetést.

 

Deficites költségvetéssel nem kéne

 hirdetes_810x300  

 

A képviselői fizetések tekintetében a Smer áll szemben másik két koalíciós partnerével. Azonban hogy végül kinek az akarata érvényesül, a jövő zenéje.

 

Jaroslav Paška SNS-es képviselő a szakértőkre bízná a képviselői bérek megállapítását. Eduard Heger (OĽaNO) amellett foglalt állást, hogy míg deficites a költségvetés, nincs ok a honatyák fizetésének emelésére.

 

„A gond az, hogy a képviselőknek nincs elég hatáskörük a költségvetés alakítására. Elfogadjuk ugyan a parlamentben, de aztán év végén látjuk a teljesítése teljesen máshogy néz ki”

 

fogalmazott.

 

Az állami vállalatok vezetői szívhatják a fogukat

 

Robert Fico kormányfő szerint az állami cégek menedzsereinek a fizetését is meg kéne kurtítani, tekintve, hogy egyesek többet keresnek, mint a miniszterek.

 

„A köztisztviselők és az állami vállalatokban ülő menedzserek bérére is rendelkezésre áll egy adott keret. Örülnék, ha ez a keret nem változna, csak másképp osztanánk szét”

 

mondta a kormányfő.

 

Hirtelen plusz ezer euró?

 

Jelenleg egy parlamenti képviselő alapbére a mindenkori nemzetgazdasági átlagbér háromszorosából áll össze, plusz költségjóváírások illetve kiegészítés, ha nem pozsonyi lakos. Ez 3300-3600 euró közötti bruttó fizetést jelent havonta. Ez a bér érvényesül 2011-től, miután a parlament befagyasztotta a béreket egy minden évben megújítandó rendelettel.

 

A legutóbbi koalíciós feszültség azért robbant ki, mert a befagyasztásról szóló smeres javaslatot a koalíciós partnerek nem szavazták meg. Ez azt jelentette volna, hogy a képviselők fizetése több nagyjából 1000 euróval nőtt volna egyik napról a másikra. A közvélemény felháborodása miatt végül a kormány olyan javaslatot fogadott el, amellyel a rendszerszintű módosításig csak 1 euróval növelik a honatyák bérét.

 

Egyébként a bérbefagyasztás nem érvényes a bírákra, egy 2015-ös alkotmánybírósági döntés szerint fizetésük ilyen formájú maximálása ellentétes az alkotmánnyal.

 

Körkép.sk

Nyitókép: ta3.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!