Legkésőbb ősszel fény derül a köztársasági elnök-jelölt nevére. A színfalak mögött már most is folynak az egyeztetések a politikai pártok között az egyes jelöltek személyéről.

 

Valószínű, hogy a kormánypártok saját jelölteket állítanak. Ellenben az ellenzéknek úgy néz ki, hogy közös jelöltje lesz, favoritjuk pedig a tisztséget jelenleg is betöltő Andrej Kiska lehet. Tekintve, hogy Kiska híres a kormányellenes hozzáállásáról, ez a variáns még be is jöhet. Michal Horský politológus viszont egy igencsak árulkodó jelre hívja fel a figyelmet.

 

Az államfőválasztás 2019 tavaszán lesz, Kiska pedig csak szeptemberre ígért választ azzal kapcsolatban, hogy indul-e. Horský arra figyelmeztet, hogy az előző választás alkalmával Kiska már két (!) évvel korábban nyíltan jelezte indulási szándékát.

 

 hirdetes_810x300  

„A demokráciák többségében az államfőválasztással kapcsolatban íratlan szabály, hogy minimum egy évvel a választások előtt elkezdik a jelöltek a kampányukat. Épp ezért, ha Kiska csak szeptemberben akarja bejelenteni, hogy indul-e újra az államfőválasztáson, ez azt vetíti előre, hogy valószínűleg kimarad az elnöki székért való küzdelemből. A rossz nyelvek szerint jelenleg arra összpontosít, hogy elnyerje felesége jóváhagyását a jelöltséghez.”

 

nyilatkozta a politológus a Pravda szlovák napilapnak.

 

2014-ben a második körben a magyarok Kiska mellé álltak, ám nem sokat éreztünk abból, hogy Ficoval szemben támogattuk győzelmét, forrás: aktuality.sk

 

Kiska lehetne a befutó

 

Pavel Haulík szociológus szerint ha megnézzük, hogy Kiska milyen helyet tölt be a népszerűségi listákon, akkor egyértelmű, hogy indulása esetén ő lenne a legnagyobb esélyes. Ráadásul a szociológus szerint szinte az egész ellenzék mögé állna.

 

„Természetesen ha nem indul, akkor minden kezdődik elölről. A döntése tehát alapvető fontosságú, bár úgy gondolom, hogy az elnök már jelezte, hogy jelölteti-e magát vagy sem. Ha indulni akarna, akkor nem így viselkedik év elején és másképp állt volna hozzá az ország létrejöttének 25. évfordulója alkalmából adott állami kitüntetésekhez is. Hozzáállásával magára haragíthatta a választók komoly részét, akik máshogy tekintenek a kitüntetésekre. Az, ahogy döntött, azt jelzi, hogy nem érdekli őt a szavazóknak ez a népes csoportja.”

 

mondta Haulík.

 

Fico a mai napig nem heverte ki, hogy alulmaradt a párharcban, „üti” ahol éri Kiskát. forrás: cas.sk

 

Kiska ugyanis olyan embereket is kitüntetett, akik kritikusan szemlélték Szlovákia önállósodását, míg a listájáról hiányoztak olyanok, akik hozzájárultak az ország létrejöttéhez.

 

„Választása egyoldalú volt. Nem így tett volna, ha újraindulna. Szüksége van az egész politikai spektrum szavazataira. Szerintem sokkal nagyobb annak az esélye hogy nem indul, mint a második lehetőségnek.”

 

jelentette ki a szociológus.

 

Koalíciós konkurenciaharc

 

Valószínűsíthető, hogy a koalíciós pártok az államfő személyét illetően nem fognak tudni megegyezni, és mind hárman külön utat választanak. A Smer minden bizonnyal olyan embert indít majd, aki nem aktív a pártban, inkább független jelölt. Szóba került már Miroslav Lajčák külügyminiszter neve, de nem zárható ki az Európai Bizottság alelnöke, Maroš Šefčovič sem.

 

Függetlenek, de mégsem, könnyen eladhatók nem csak a Smer választói között. forrás: teraz.sk

 

Fico nemrég már jelezte, hogy őket tudja elképzelni jelöltként, bár a párton belül még hivatalosan nem egyeztettek az elnökválasztásról. Ugyanakkor Fico saját jelölését egyértelműen elutasítja. Mint ismeretes, 2014-ben a második fordulóban alulmaradt Kiskával szemben.

 

Bugár Béla (Most-Híd) megerősítette, hogy pártja minden bizonnyal saját jelöltet állít, de annak személyéről még nem döntöttek. A Pravda felvetésére, hogy Rudolf Chmel egykori kulturális miniszter lehetne a Most-Híd jelöltje, Bugár  úgy reagált, hogy nem szeretne spekulálni.

 

Ugyanez a helyzet a nemzetieknél is. Andrej Danko (SNS) szerint pártja saját jelöltet állít, de nevet egyelőre nem mond.

 

A Most-Hídnál akár Rudolf Chmel is szóbajöhet. Forrás: pluska.sk

 

Az ellenzék mindent egy lapra tesz fel

 

Jelenleg úgy néz ki, hogy az ellenzék mindenképpen szeretne egyezségre jutni, és egy közös jelöltet állítani. Ezt Richard Sulík (SaS) és Igor Matovič (OľaNO) is megerősítette. Utóbbi jelezte, hogy több potenciális jelölt is megkereste már őket támogatásért. Arra a felvetésre, hogy az OľaNO támogatná-e Kiskát, Matovič úgy válaszolt, hogy ez a demokratikus ellenzékkel való egyetértésben történhetne meg.

 

Alojz Hlina (KDH) szerint itt lenne az ideje, hogy Kiska ismertesse döntését, mert ha nem indul „az átrajzolja a választások képletét”.

 

Lehetnek nagy visszatérők

 

A kulisszák mögött nem csak az aktuálisan reflektorfényben lévő politikusok neve hangzik el. Egyes értesülések szerint akár Mikuláš Dzurinda egykori kormányfő is megmérettetheti magát – bár a Pravdának nem válaszolt, egy másik portálnak korábban azt nyilatkozta, hogy nem zárja ki a politikába való visszatérés lehetőségét.  

 

Imrich Béreš, a Prvá stavebná sporiteľňa igazgatójának neve is bekerült a kalapba, bár nyíltan még ő sem ismerte el, hogy indulna.

 

A háttérben lehetséges indulóként tartják számon Štefan Harabint is, aki nem zárja ki, hogy induljon.

 

Ki legyen a felvidéki magyarság következő köztársaságielnök-jelöltje?

 

Magyar jelölt a magyar szavazatokért

 

Menyhárt József, az MKP elnöke évértékelő sajtótájékoztatóján már jelezte, hogy a magyar párt saját jelöltet kíván indítani.

 

Vannak olyan megbízható, eddig eredményeket mutató személyiségeink, akik biztosan felvállalhatják, és akiket mi is felvállalhatunk elnökjelöltként. Az egyeztetések a témában már zajlanak

 

nyilatkozta akkor Menyhárt a Körkép.sk kérdésére.

 

Pravda.sk, Körkép.sk

Nyitókép: pravda.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!