Szlovákia az European Health Consumer Index egészségügyi ranglistáján idén egy csapásra 10 helyet ugrott felfelé. A hír hallatán sokan megrökönyödhetnek, hiszen az országban élő átlagpolgár a maga bőrén tapasztalhatja minden nap, hogy ekkora változás nem történt. Pláne nem pozitív irányba.

 

A Hospodárské Noviny mai számában azonban azt is megírják, hogyan sikerült a nemzetközi összehasonlításban ekkora eredményt elérni Szlovákiának: a kimutatások pontatlanságának köszönhetően.

 

Az említett index listája Európa 13. legjobb egészségügyének ítélte meg a szlovákiait, és ezzel mindegyik visegrádi országot megelőzte, sőt, még Nagy-Britanniát is.

 

 hirdetes_400x285  

Az INEKO társadalomkutató intézet elemzője, Dušan Zachar szerint azonban az eredményt aligha lehet készpénznek venni, hiszen az elmúlt évben nem történt semmi érdemleges változás az egészségügyi rendszerben, ami indokolná ezt a kiemelkedő helyezést. Arra hívja fel a figyelmet, hogy

 

az emberek és az érdekvédelmi szervezetek megítélése javult, vagyis pont abban a kategóriában teljesítettünk a legjobban, amely egyben a legszubjektívabb is, a véleményeket ugyanis egyszerű megkérdezéssel gyűjtötték be.

 

Egészségügy: Európában Szlovákia a 13. legjobb. A többi V4-es országot is megelőztük

 

Hiba a jelentésben

 

Az European Health Consumer Index jelentése ráadásul tele van hibákkal. Azt állítja például, hogy beutaló nélkül is bejutunk a szakorvoshoz és hogy alanyi jogon kérhetünk egy másik orvostól másodvéleményt. Ez utóbbi jogot a szlovák törvények még csak nem is ismerik. Bár kereshetünk egy másik orvost, a kezelést azonban nem feltétlenül fizethető a biztosításunkból.

 

Az eredményekre kiéhezett, a Smer által kinevezett egészségügyi miniszter, Tomáš Drucker természetesen üdvözli a jelentés tartalmát, és a kritikusokkal szemben azzal érvel, hogy a kiváló helyezés a CT és MR vizsgálatok finanszírozásában hozott változtatásoknak köszönhető. Az állami Általános Egészségbiztosító épp ezen a területen faragta le a kórházak kifizetéseit 25 százalékkal, ezért több embert kezeltek: az egynapos egészségügyi ellátásban részesülő száma egy év 10 ezer fővel emelkedett.

 

Kirívó eset

 

Szlovákia a legtöbb pontot az egészségügyi ellátásra kapta, különös tekintettel a várakozási időre. Meglepő módon ezt a Betegek Jogvédelmi Szövetségének elnöke, Mária Lévyová is elismeri:

 

„Sok beteg biztosan meglkepődik ezen, de más európai országokhoz képest mi nem várakozunk annyit, mert nincs akkora szakorvoshiány, mint máshol”

 

idézte Lévyovát a HN. Hozzátette, Szlovákia 225 pontot kapott ebben a aktegóriában, Nagy-Britannia ennek alig a felét, mert a szakorvoshiány miatt jóval többet kell várnia a betegnek, mire sorra kerül.

 

Nyolc ábra, ami megmutatja, mennyire tartozik Szlovákia az Unió magjához

 

Szlovákiában ugyanakkor más problémák is felmerülnek: egyrészt, nálunk sem épp egyszerű bejutni a szakorvoshoz, másrészt, az ellátás és kezelés minősége meg sem közelíti Nyugat-Európáét. Ez a jelentésben is megjelenik, de talán nem a megfelelő súllyal: rosszak a mutatóink a csecsemőhalandóság területén (az 1000 születésre jutó 6 halálesettel Európa sereghajtói közé tartozunk).

 

Szlovákia hasonlóképpen még mindig az egyik legrosszabb helyezést éri az OECD rangsorában az időben történő diagnosztizálással elkerülhető halálesetek számát illetően. E mutató szerint például évente 3000-re többen halnak a késői diagnózis és kezelés miatt, mint Csehországban.

 

Csak párat említettünk a szlovák egészségügy gyengepontjaiból, de a józan ész is azt diktálja, hogy Szlovákia a valóságban aligha előzi meg a brit egészségügyi ellátást, még kevésbé lenne képes egyetlen év alatt 10 helyet javítani.

 

Az European Health Consumer Indexet a Health Consumer Powerhouse dolgozza ki és teszi közzé. Ez egy svéd illetőségű szervezet.

 

OECD-felmérés: Van mit javítani az egészségügyön

 

Körkép.sk

Nyitókép: hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!