Érsek Árpád bejelentette a kétnyelvű közlekedési táblákra vonatkozó változásokat, amelyek lehetővé tennék, hogy a magyar községek magyar nyelvű falutáblái ugyanolyan nagyságúak legyenek, mint a szlovák feliratok. Anton Hrnko, az SNS alelnöke a facebookon keresztül támadta a kezdeményezést és azt követeli, hogy a Koalíciós Tanács törölje el a módosítást.

 

Talán még emlékezünk Bugár Béla (Most-Híd) házelnök helyettes és Andrej Danko (SNS) házelnök „összeborulására” a választások utáni hetekben. A kölcsönös szimpátia nem tartott sokáig, az utóbbi hónapokban pedig egyenesen ellenségessé váltak a viszonyok a vegyespárt és a szlovák nemzetiek között.

 

Bugár nyilatkozataiban azt hangoztatja, hogy a koalícióban elérték, hogy nem a sajtón keresztül kommunikálnak egymással. A valóságban azonban Ondrejcsák Róbert a Most-Híd védelmi államtitkára is a facebookon panaszkodott Peter Gajdoš védelmi miniszter módszerei miatt, most pedig Anton Hrnko támadta meg ugyanebben a formában Érsek Árpád most-hidas közlekedési minisztert, aki tegnap a kamerák előtt mutatta be az új közlekedési táblákat.

 

 hirdetes_810x300  

A Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztos által kezdeményezett belügyminisztériumi rendelet annyit változtat a jelenlegi helyzeten, hogy a közlekedésügyi miniszter intézkedése ugyanolyan nagyságúra cserélheti a magyar helységnévtáblákat, mint a szlovákot.

 

Érsek tegnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az illetékes közútkezelő fogja fokozatosan lecserélni a kisebb kék táblákat. A községi utaknál az önkormányzat, a másod- és harmadosztályú utaknál a megye, az első osztályú utaknál pedig a Szlovák Közútkezelő végzi majd el a cseréket.

 

Rivaldafényben. Fotó: Topky.sk

 

Az SNS őrjöng

 

A javaslat nem kis felháborodást váltott ki az SNS-ben. Anton Hrnko a párt alelnöke azt követeli, hogy a Koalíciós Tanács akadályozza meg a cseréket, azon egyszerű oknál fogva, hogy „a szerződés egyértelműen kimondja, a kisebbségi jogok tekintetében marad a status quo”. Vagyis elvileg nem lehet sem vissza-, sem előrelépni kisebbségi jogok tekintetében.

 

Hrnko feleslegesnek és pénzpazarlásnak nevezte Érsek intézkedését.

 

A cserék összesen 384 közlekedési táblát érintenének, ebből 325 a magyar helységnévtábla, a többi ruszin. A cseréket a belügyi tárca februártól hatályos rendelete teszi lehetővé, melyet Bukovszky kezdeményezésére Érsek kérvényezett. A most hatályos törvények szerint azoknál a településeknél használható a magyar helységnévtábla, ahol a magukat magyarnak valló lakosok aránya eléri legalább a 20 százalékot.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép. Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!