Nem a nagymihályi újgenerációs kórház az egyetlen, amelyiknek meg kell küzdenie a betegszobák, illetve egyéb más helyiségek berendezéseinek eltünedezésével.

 

A zempléni kórházban nemcsak az evőeszközöknek és a távirányítóknak kél lába, de a látogatók állítólag még az új zuhanyzókat sem felejtik el kipróbálni távozás előtt. Három kelet-szlovákiai kórház szintén arról számolt be, hogy gyakran ők is hűlt helyét találják a kórházi berendezéseknek.

 

Volt kocsi, nincs kocsi

 

 hirdetes_810x300  

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban például a betegszállító kocsik válnak kámforrá. Ezek a kocsik azokon a részlegeken állnak az ápolók rendelkezésére, ahol az immobilis pácienseket egyik kivizsgálásról a másikra kell szállítani.

 

„Ezeket a kocsikat vélhetően azért lopják el, mert összetévesztik őket a kerekesszékekkel“ – közölte a kórház feltevését Ivana Stašková szóvivő.

 

Gázpisztollyal szétlőtt ajtó

 

A klinikák és az egyes osztályok jelentései szerint egyre gyakrabban kelnek lábra a televíziókhoz tartozó set-top boxok is.

 

„Nagyon gyakran azokat a notebookokat is ellopják, amelyek az egyes vizsgálati eszközök részét képezik. A vandalizmus további jelei, hogy kitörik a kórházi osztályok ajtajait és ablakait“.

 

Az egyik ilyen esetről a Korzár még 2016-ban számolt be. A kassai Tr. SNP-n található kórházba ugyanis abban az időben szerelték be az új, automatikusan nyíló ajtókat, ám egy hónapnál tovább nem bírták ki. Valaki ugyanis gázpisztollyal szétlőtte az ajtót, ripityára törve az új üvegbetétet.

 

Az ilyen barbár tettek miatt sorozatban több ezer eurós károk keletkeznek. Az egyes dolgok a kórház tulajdonában állnak, így a beszerzési ár alapján minden lopás vagy káresemény után kiszámlázhatjuk a károkat“ – tette hozzá Stašková.

 

Fotó: Ripost

 

Csaptelepeket és WC-csészéket is meglovasítanak

 

Az eperjesi kórházból leggyakrabban számítógépek, nyomtatók, televíziók, monitorok, kábelek és átalakítók, valamint a diagnosztikai és a terapeutikai eszközök egyes részei válnak köddé.

 

A közelmúltban 800 méternyi optikai kábelt lopta kel, amivel tönkretették az információs rendszerünket“ – mondta az eperjesi kórház szóvivője, Renáta Cenková.

 

Az eperjesi kórházban az már nem is számít különösnek vagy éppen meglepőnek, hogy a kórházi berendezésből olyan dolgok tűnnek el, mint a csaptelep, az WC-csésze és az evőeszköz.

 

Amikor a kassai Egyetemi Kórházban a hasonló lopásokat azzal akarták kiküszöbölni, hogy ún. vandálellenes módszerekkel alakították át a mosdókat és a piszoárokat, akkor más dolgokat kezdtek meglovasítani: akasztókat, folyószappanokat, WC-papírokat és szalvétákat.

 

Cenková emellett azt is hozzáteszi, hogy nemcsak beltéri, de kültéri rongálásokkal is találkoznak. A vandálok a kórház területén található információs- és jelzőtáblákat is tönkreteszik. „Eltűnnek a csatornafedők, WC-papírok, szappanok úgy ahogy, a páciensek és a személyzet személyes holmijai is“.

 

Mindent viszenk, ami mozdítható

 

A parkolórámpák megrongálását a Poprádi Kórház jegyezhette fel a kórház területén okozott károk közé. Sylvia Galajda elmondása szerint ugyan előfordulnak elővigyázatlanságok is, de sok esetben a sofőrök szándékosan cselekednek.

 

Galajda információi szerint a kórházban a toalettek kifestése után valaki összepiszkította a falakat, de a „Dohányozni tilos“ táblákat is megrongálták már.

 

„Az egyes osztályokon annak ellenére tették tönkre az automata ajtókat, hogy jeleztük a használatukra vonatkozó utasításokat. Mindemellett a múltban a kórházi büfébe is betörtek, ahonnét pénzt loptak el, sőt, a játékautomatákat is kifosztották“ – tette hozzá Galajda.

 

Ezenfelül egyesek a lámpatestek fedeleit, a világítás egyes részeit, égőket, műanyagtáblákat, a táblák betűit és a földszinti toalettek WC-papírjait is zsebre teszik.

 

Sme.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!