Peter Pellegrini, a Smer beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettese ma az O 5 minút 12 politikai vitaműsor vendége volt.

 

Pellegrini a műsorban elmondta, hogy a kormányzó Smer-SD meg tudja tenni a Szlovákia stabilitása szempontjából fontos lépéseket, amelyek akár személycserékhez és a kormány néhány tagjának leváltásához vezethetnek.

 

„De ne vegyék ezt most úgy, hogy megerősítettem, hogy készek vagyunk lemondani [minisztereinkről]. Minden lehetőség nyitva áll és minden kollégámat arra kérem, hogy álljon készen a különféle alternatívákról szóló tárgyalásokra, és ne ragaszkodjon egyetlen egyhez, amellyel a tárgyalásokra megyünk.”

 

mondta Pellegrini. Hozzátette, hogy továbbra is két lehetőség van játékban: a kormány átalakítása és ezzel együtt a koalíció folytatása, vagy a kormány bukása. Személy szerint Pellegrini az előbbit preferálja, bár elmondása szerint respektálni fogja a koalíciós partnerek döntését.

 hirdetes_810x300  

 

„Úgy hiszem, hogy holnap közelebb leszünk a döntéshez”

 

utalt ezzel arra, hogy hétfőn összeül a koalíciós tanács, ahol mindenki előáll majd a saját javaslatával.

 

Pellegrini, akit a Smer egyik koronahercegének tartanak, elutasította, hogy belőle lehetne a következő kormányfő, mint mondta, nem vágyik egy ilyen funkcióra.

 

A politikus azt is elutasította, hogy a Smer felajánlotta volna a Most-Hídnak a kulturális tárca megüresedett helyének betöltését.

 

„Ilyen információm a tárca felajánlásáról nincs. Csak arról az officiális kérésről tudok, melyet egy héttel ezelőtt tett le az asztalra Bugár elnök úr.”

 

mondta Pellegrini, bár elismerte, hogy nem tud a tárgyalás összes részletéről.

 

Weber törődjön a maga dolgával

 

Peter Pellegrini reagált Manfred Weber, az Európai Néppárt elnökének szavaira is, aki felszólította Robert Ficot, hogy hívja vissza Robert Kaliňák belügyminisztert. Pellegrini annyit fűzött hozzá, hogy Szlovákia sem szólt bele soha egyik tagország belső ügyeibe sem.

 

„A képviselő úr inkább foglalkozzon a saját ügyeivel Németországban, és ne kommentálja a szlovákiai történéseket, mert mi sem véleményezzük az ottani hatalmas biztonsági incidenseket, amelyek azért történnek, mert Németország több százezer migránst engedett be.”

 

Folynak a tárgyalások

 

Bugár Béla és Robert Fico szombaton este találkoztak, miután a Most-Híd elnöke két nappal korábban ért haza Maldív-szigeteki kirándulásáról. Bugár a találkozó előtt az Aktuality.sk-nak megerősítette, hogy három alternatívával megy a tárgyalásra, ám bővebben nem akart nyilatkozni. Az előzetes értesülések szerint a hétfőre tervezett Koalíciós Tanács után kedden összeül a Most-Híd Országos Tanácsa is. A párt az elmúlt napokban kikérte a regionális szervezetek véleményét is a fennálló politikai helyzetről. Sajtóértesülések szerint jelenleg két részre osztódott a párt – vannak akik továbbra is bennmaradnának a koalícióban, vannak akik azonnal kilépnének.

 

Érdekesség, hogy szombat este, mialatt Bugár és Fico tárgyalt, Anton Hrnko, az SNS egyik alelnöke azt nyilatkozta a Hospodárske Noviny internetes kiadásának, hogy a párton belül sokan vannak, akik Žitňanská (Most-Híd) igazságügyi miniszter leváltásához kötnék a koalícióban való bennmaradást. Jaroslav Paška, a nemzetiek másik alelnöke gyorsan helyesbített a sajtónak. Szerinte Hrnko csak a párt alsóbb szervezeti egységeinek álláspontját tolmácsolta, a pártvezetés egyelőre nem fogalmazott meg ilyen követelést.

 

Váratlan fordulat: Az SNS Žitňanská fejét követeli. Ha nem kapja meg, kiléphet a koalícióból

 

Körkép.sk

Nyitókép: tvnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!