A kritikusok állandó jelleggel azt vetik a Most-Híd szemére, hogy nagyrészt az uniós források fölötti bábáskodás tartotta a pártot a kormányban. Bugár Béla, természetesen minden efféle vádaskodást tagad.

 

Mindezek ellenére azonban tény és való, hogy éppen a Most-Híd képviselői azok, akik a két legnagyobb operatív programot – a közlekedésügyet (integrált infrastruktúra) és a környezetvédelmet – felügyelik.

 

Mennyi maradt az uniós forrásokból?

 

 hirdetes_810x300  

Az autópályákra és a vasutakra szánt összegeket teljes mértékben elnyelik azok a szakaszok, amelyek vagy félkészek, vagy félbemaradt az építésük. Mindemellett a környezetvédelem területén sem kell szégyenkezni, hiszen több százmillió euró már itt is szétosztásra került.

 

400 millió a kanalizációra

 

A 2014–2020-as programidőszakban az autópályákra és más, a közlekedésüggyel kapcsolatos projektekre több mint 4,6 milliárd eurót különítettek el (3,97 milliárd az EU-ból + 0,67 milliárd társfinanszírozás), míg a környezetvédelemre több mint 3,8 milliárd eurót (3,15 milliárd az EU-ból + 0,75 milliárd társfinanszírozás).

 

A közlekedésügyhöz hasonlóan a környezetvédelem terén is a pénz jelentős része építkezési projektekbe, például a kanalizáció kiépítésére és a szennyvíztisztítókra vándorol. Erre a célra összesen 400 millió eurót különítettek el.

 

Jelenleg 390 millió euró értékben (EU-s forrás) vannak leszerződött projektjeink“ – pontosította az Aktuality.sk-nak a környezetvédelmi minisztérium. Idén a védett vízgazdálkodási területeken kiépített kanalizációs infrastruktúra területén a vállalatok mintegy 20 millió eurós megrendelésekre pályázhatnak.

 

Emellett több tízmillió eurót kellene fokozatosan szétosztani a középületek hőszigetelésére, valamint az újrahasznosítható forrásokból előállítható energiára.

 

Áttekintés az uniós források merítéséről 2018. február 28-ig:

 

Forrás: partnerskadohoda.gov.sk

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Branislav Wáclav/Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!