Tomáš Drucker belügyminiszter (Smer-SD-jelölt) tudatosan hazudik és próbálja meg átverni az embereket azzal kapcsolatban, hogy miként szerzett a felesége vállalata telkeket a Nagyszombat melletti Ispácán (Špačince) – jelentette ki a sajtótájékoztatóján az OĽaNO vezére, Igor Matovič, majd hozzátette, hogy Druckerre egyértelműen rábizonyítható a korrupció.

 

„Így néznek ki a szociáldemokratáink vállalkozásai“

 

Drucker tegnap azzal a magyarázattal állt elő, hogy a felesége vállalata (Logaro, s.r.o.) a 2016-os esztendő végén tett szert az ispácai telkekre, és egy négyzetméterért ÁFA nélkül 8,94 eurót fizetett.

 

 hirdetes_400x285  

„Ezeken a telkeken az egész 2017-es év folyamán befektetői munkák folytak. A munkavégzés során egy másik befektetési vállalat szintén érdeklődni kezdett a telkek után, és ÁFA nélkül egy négyzetméterért 37 eurót kínált. Az egész terület, beleértve azokat a telkeket is, amelyek a Logaro vállalat tulajdonában álltak, a 2017-es év végén eladásra kerültek“

 

– magyarázta Drucker.

 

Matovič azonban felhívta a figyelmet arra, hogy ha a Logaro vállalat pénzt költött volna a közművek (inžinierske siete) kiépítésére, akkor azt a pénzügyi kimutatásokban is fel kellett volna tüntetni, ám ott semmi ilyesmi nem szerepel. „Ha nincs benne a kimutatásban, akkor törvényt sértett. Vagy készpénzben fizettek. Vagy akkor mégis ki fizette ki a közművek bevezetését?“ – tette fel a kérdést Matovič.

 

Matovič mindemellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a Logaro vállalat azzal, hogy továbbadta a telkeket, több mint negyedmillió eurót keresett.

 

„Mivel a közművekre nem volt semmiféle kiadásuk, ezért a 8,90 euró (egy négyzetméterért) és a 37 euró közötti különbség tiszta haszonnak könyvelhető el. Az ispácai telkeket 100 000 euróért vették meg, de 413 000 euróért adták el, tehát egy év alatt 313 000 eurót kerestek. Így néznek ki a szociáldemokratáink vállalkozásai“

 

– mondta az OĽaNO vezére.

 

Az ellenzéki politikus a Drucker által hangoztatott ÁFA nélküli 37 euróban sem hisz, szerinte ugyanis túlságosan alacsony ez az összeg. Matovič ezzel kapcsolatban rámutatott arra is, hogy az ispácai polgármester, Július Zemko elmondása szerint a településen egy négyzetméternyi telek 100–120  euróba kerül.

 

Fotó: HNonline.sk

 

Igor Matovič Druckerék további telekvásárlását is kétségbe vonta. Drucker szerint azonban olyan szántóföldek vásárlásáról van szó, amelyeket jelenleg mezőgazdasági célokra használnak, a területrendezési terv pedig tiltja, hogy ezeken a földeken építkezés folyjon. „Ezeket a szántóföldeket négyzetméterenként 0,85 euróért szereztük meg, ami az adott térségben a terület adott állapotához képest piacilag szokványos ár“ – mondta Drucker.

 

Az OĽaNO vezére azonban rámutatott arra, hogy a Logaro pénzügyi kimutatásaiban azt írják, hogy a cég építkezési célból vásárolta meg ezeket a telkeket.

 

„Amennyiben ragaszkodnak hozzá, hogy ezeknek a telkeknek a piaci ára csupán 90 cent/négyzetméter, akkor nyilvános ajánlatot teszek nekik arra, hogy egy négyzetméterért adok 1,80 eurót. Tudom, hogy ezután ezeket a telkeket képes lennék négyzetméterenként minimum 40 euróért eladni. A három milliós nyereségről, amit a telkek eladása után kapnák, pedig döntsenek majd az emberek“

 

– tette hozzá Matovič.

 

Igor Matovič hétfőn jelentette ki, hogy Tomáš Drucker belügyminiszter és a felesége Nagyszombatban és Nagyszombat mellett a piaci ár tizedéért jutottak telkekhez. Ezzel 1,38 millió eurót spóroltak meg, ami a saját zsebükben landolt. Matovič felszólította Druckert, hogy az összes olyan dokumentumot hozza nyilvánosságra, ami a telek megszerzésével kapcsolatos.

 

Matovič szerint Drucker a Szlovák Posta igazgatójaként a Rempo vállalattal több szállítói szerződést írt alá. Később Drucker felesége egy vállalattól – melynek ugyanazok voltak a tulajdonosai, mint a Remponak – ár alatti telkekre tett szert a Nagyszombat melletti Ispácán. Matovič ezért tette fel a kérdést, hogy megvesztegetésről volt-e szó azért cserébe, hogy Drucker olyan nagylelkű volt, és elhallgatta a Rempo céggel kötött szerződéseket.

 

„Ennek az esetnek minden jele arra mutat, hogy először a barátunknak megrendeléseket közvetítünk, ő pedig viszonzásképpen kedvezményes áron telkeket  biztosít nekünk. Druckerék a telkek valódi értékének a tíz százalékát sem fizették ki“

 

– mondta Matovič.

 

Drucker teljes mértékben elutasította Matovič állításait, melyeket koholt vádaknak nevezett.

Teraz.sk/Körkép.sk

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!