Robert Kaliňák utódja, valamint az egykori egészségügyi- és belügyminiszter, Tomáš Drucker nem gondolja, hogy helyes vagy igazságos lenne Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt visszahívni a funkciójából, ezért inkább lemond, hogy ezzel is elkerülje az ország szétszakadását.

 

„Úgy döntöttem, hogy benyújtom a lemondásomat, és szabaddá teszem a helyemet egy másik személy számára. Úgy vélem, hogy ez a legjobb döntés, amit kizárólag csakis én hoztam meg”.

 

Nincs jogom arra, hogy továbbra is a belügyminiszteri poszton maradjak“ – mondta, majd hozzátette, hogy mivel nem tudta lecsillapítani a társadalomban uralkodó helyzetet, ezért inkább távozik. „Az országban még mindig jelen van a polarizáció” – jelentette ki Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány leváltásával kapcsolatban.

 

Drucker megígérte, hogy még ma megkéri Andrej Kiskát, hívja vissza a funkciójából. A találkozóra az elkövetkezendő órákban kerül sor.

 hirdetes_810x300  

 

Tomáš Drucker azzal indokolta a döntését, hogy nem talált semmilyen indokot arra, hogy leváltsa Tibor Gašpart. „Ha nem találtam semmiféle okot, akkor mégis miért kellene leváltanom?” – tette fel a költői kérdést.

 

A miniszter hangsúlyozta, hogy már nem válságmenedzser, hanem politikus, ezért nem bújhat ki a politikai felelősségvállalás alól. Drucker továbbá azt is elmondta, hogy a belügyminiszeri posztban nem érezte magát autentikusan.

 

Tomáš Drucker három héttel az új Pellegrini-féle kormány megalakulása után távozott. A kormányfővel tudatta a döntését. „Tudomásul vette, de természetesen nem tetszett neki” – mondta.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!