Mi közöm van nekem hozzá? Mit tudok csinálni? A törvényből kell kiindulni, kompromisszumot kell keresni. Ezek voltak Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági miniszter leggyakoribb válaszai a tegnapi, gazdákkal folytatott találkozón Kassán. Az egész országból érkezett gazdák nyíltan elmondták sérelmeiket és javaslataikat a földművelés körüli aktuális helyzet kapcsán, bár kérdés, hogy ez mennyire hatotta meg a tárca képviselőit.

 

A találkozóra több mint 40 gazda és mezőgazdasági kistermelő érkezett Kassára. Javaslataikat, melyeket a Kassai Felhívás című dokumentumba gyűjtöttek össze, tegnap átadták Matečná miniszternek. A felhíváshoz több mint 100 gazdaszövetség vagy gazdaszervezet csatlakozott, köztük több magyar gazda is. A dokumentum 18 követelést fogalmaz meg a földek tulajdonjogára, a Mezgazdasági Kifizető Ügynökségre, a rendőrségi nyomozásokra és a törvényalkotásra vonatkozóan.

 

„A legfőbb probléma, hogy nem jutunk hozzá a földhöz, amit bérlünk vagy a tulajdonunkban van. Vagy mert valaki más használja és támogatást vesz fel rá, vagy – ami még rosszabb – hogy mi használjuk ugyan, de a nagy pénzügyi csoportok szedik fel rá a támogatásokat”

 

fogalmazta meg a problémák lényegét Jaroslav Jánoš, a Földtulajdonosok és Gazdák Szövetségétől.

 hirdetes_810x300  

 

Jaroslav Jánoš, fotó: körkép.sk/kzs

 

A követelések között szerepel egy „mezőgazdasági akciócsoport” – nevezhetjük Kobrának is – létrehozása a belügyminisztériumon belül, mely kivizsgálná a gazdák által bejelentett ügyeket. Szükségesnek tartják egy független ügyész megbízását is, aki az újból megnyitott régebbi büntetőfeljelentések nyomozását felügyelné.

 

„Nem lehet egy ilyen felhívásra azonnal reagálni, van köztük olyan tétel, amit a PPA-nak, a minisztériumnak és a Szlovák Földalapnak át kell tárgyalnia”

 

reagált a felhívásra Matečná, aki szerint „a megvalósítható követeléseken dolgozni” fognak.

 

fotó: Körkép.sk/kzs

 

„Talán pénzt tudnánk spórolni és meg tudnánk gyorsítani az eljárásokat a tulajdonosi és használati jogok tekintetében a kataszterekben. Például a bérleti szerződések nyilvánossá tételével – természetesen bonyolult lesz, de biztos, hogy igyekezni fogunk, hogy egy ilyen szerződésnyilvántartás létrejöjjön”

 

hangzott a miniszterasszony válasza.

 

 

Matečná, a „pozsonyi tehén”

 

A gazdák és a funkcionáriusok közti vita többször kiélezett volt. A földtulajdonosok konkrét eseteket írtak le, amikor csúszópénzt kértek a Földalap emberei egy-egy bérleti szerződés jóváhagyásáért. Az egyik gazda abból az időből mondott példát, amikor Matečná még a Földalap igazgatója volt. Elmondása szerint pénzt kértek tőle, majd azt mondták neki, hogy az egész nem olyan egyszerű, mert mindenről „az a tehén dönt Pozsonyban” – utalva Matečnára.

 

Rendkívül elégedetlenek a gazdák, fotó: Körkép.sk/kzs

 

A gazdát nyílt beszéde miatt a többiek megtapsolták, majd a miniszterasszony láthatóan felháborodva a következőt mondta:

 

„Miért tapsolnak? Ez a maguk igaza, és a maguk showja. Gondolom, hogy a korábbi igazgatóról van szó, aki a Földalapot vezette. Elmondhatom, hogy a [Földalap] vezérigazgatója nem felel azért, amit más regionális képviselő tesz. Hogyan kellene védekeznem, ha önöktől valaki pénzt kér? Mi közöm van hozzá?”

 

 

Később a sajtónak nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy ha a gazdáknak tulajdonjogi problémáik vannak, azt a bíróságokon kell intézniük. Mert, mint mondta, az nem a minisztérium, nem a PPA, de még csak nem is a rendőrség dolga.

 

 

Márpedig a gazdák szerint a rendőrség sem teszi a dolgát a problémás ügyekben. A Trend hetilap internetes kiadása a napokban közölt egy videót, amelyben a rendőrök a vitás ügyet (amelyben a volt Smeres képviselő, Ľubica Rošková volt érintett) egy sima jegyzőkönyv-felvétellel elintézték, a vitát nem oldották meg, nem vizsgálódtak. A földet a tulajdonosoktól bérleti szerződésre hivatkozva kisajátító személy végig vulgárisan és agresszívan beszélt a tulajdonosokkal, ám a rendőrök erre sem reagáltak.

 

Jobbról a második Juraj Leško kerületi rendőrkapitány, Körkép.sk/kzs

 

A kassai kerületi rendőrfőkapitány, Juraj Leško a rendőrséget ért vádakra reagálva azt válaszolta:

 

„A rendőrség arra van, hogy biztosítsa a büntetőjog érvényesülését, a polgárjogi viták rendezése nem tartozik a hatáskörébe”

 

Jaroslav Jánoš és a gazdák azonban továbbra is a rendőrség tétlenségét tartják az egyik fő problémának.

 

„Úgy tűnik, hogy már csak a sebességmérés és a bírságolás miatt vannak itt. A fő probléma, hogy a rendőrség nem ismeri a mezőgazdászok jogait. Hiányzik a továbbképzés, ami megmutatná a rendőröknek, hogy mit kell tenniük azokban az esetekben, amikor a gazdák megpróbálják érvényesíteni földjükhöz való jogukat“

 

mondta Jánoš.

 

Magyar érdekképviselet

 

A kassai találkozón többek között két felvidéki magyar gazda, Pikáli Róbert Gútáról és Molnár Zsolt Nyékvárkonyból is részt vett. Molnár Zsolt felszólalásában elmondta, hogy kiemeleten fontos a gazdák érdekvédelmi képességének megerősítése, hogy erősödjön a helyzetük az állammal szemben és ne lehessen megkerülni őket a velük kapcsolatos, őket érintő változtatások bevezetése, elfogadása során.

 

Molnár Zsolt nyékvárkonyi gazda a kassai találkozón, fotó: Körkép.sk/kzs

 

Molnár felszólalásában kritizálta a mezőgazdasági kamara Patasiné által vezetett dunaszerdahelyi kirendeltségének gyenge érdekvédelmét a gazdákkal kapcsolatos ügyekben, például a legutóbbi traktortüntetés kapcsán, melyről a Körkép.sk-n is beszámoltunk.

 

Mi lesz ezután?

 

A tárgyalás tehát konkrét eredmény nélkül zárult le. A miniszterasszony és a minisztérium „megvizsgálja a lehetőségeket“, hogyan tudják megoldani a vitás ügyeket. Kijelentéseikből egyelőre csak az derült ki, hogy a felelősséget a bíróságokra hárítják, vagy azokra a korábbi igazgatókra, akik ma már nincsenek hivatalban.

 

Egyáltalán nem sikerült lenyugtatni a kedélyeket, fotó: Körkép.sk/kzs

 

Körkép.sk

Nyitókép: körkép.sk/kzs

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!