A Szlovák Titkosszolgálat (SIS) fű alatt szeretné kiszélesíteni jogköreit úgy, hogy azzal nagyobb rálátása legyen az újságírókra is – derül ki a Hospodárske noviny internetes kiadásának cikkéből.

 

A „fű alatt” azt jelenti, hogy nem saját törvényjavaslattal akarják kiszélesíteni jogköreiket, amely a nyilvánosság számára is sokkal átláthatóbb lenne, hanem az országos rendőrfőkapitány megválasztását módosító törvénytervezethez fűzött megjegyzésekkel. Ezt a törvényt még Tomáš Drucker volt belügyminiszter terjesztette be. A SIS-nek egyébként nincs törvényalkotó jogköre, tehát ha módosításokat akar, meg kell várnia, míg a belügy vagy a védelmi minisztérium teszi ezt meg helyette – a hagyományos esetben.

 

A módszerrel a SIS elkerülheti a szélesebb körű vitákat és a közvéleményt is, de az egyes minisztériumokat és más szervezeteket is megkerülheti.

 

 hirdetes_810x300  

A SIS módszere ellen foglalt állást Grendel Gábor (NOVA) parlamenti képviselő, a titkosszolgálatot felügyelő bizottság elnöke.

 

„Ha a SIS-nek törvénymódosításra van szüksége, azt a hagyományos módon érje el”

 

mondta. Leginkább a SIS és az újságírók együttműködéséről szóló passzusokat nehezményezi. Ezt jelenleg ugyanis külön törvény tiltja, és csak kivételes esetekben engedélyezett a kormányfő közvetlen utasítására, de akkor is értesíteni kell róla a SIS-t felügyelő bizottságot.

 

Beszivárognának a szerkesztőségekbe

 

A fenti feltétel az ő javaslatuk szerint maradna, de kiszélesítenék a kivételeket úgy, hogy bizonyos esetekben szabad kezet kapjanak. Indoklásuk szerint olyan esetekben, mikor külföldi információs források védelméről, hírszerzésről, terrorizmusról vagy a Szlovák Köztársaság alapjait és biztonságát fenyegető körülményekről van szó.

 

Grendel attól tart, hogy a módosítással a SIS saját embereit bejuttathatja a szerkesztőségekbe, és közvetlenül nyomon követhetik az újságírók tevékenységét, a munkájukat, milyen cikkeken dolgoznak éppen, stb.

 

„…hogy kontrollálni tudják az információkat, amelyekkel a média rendelkezik. Ez elfogadhatatlan. A mai rendszer szerintem jól működik”

 

fogalmazott. A SIS például szeretne újságírói igazolványokat is használni ügynökei álcázására, a fenti eseteken túl háború vagy szükségállapot idején.

 

Kapcsolódó hír, hogy az SNS parlamenti képviselője, Karol Farkašovský szerint az újságíróknak túl nagy tere van szabadon fogalmazni. Szerinte a rágalmazás ma már általános lett, amit „fel kéne számolni” vagy legalábbis korlátozni kell.

 

Ezt a kijelentést az SaS törvényjavaslatára reagálva tette. Az SaS ezzel eltörölnék a rágalmazásról szóló büntetörvényt. Természetesen a smeresek sem értenek ezzel egyet, sőt kijelentették, hogy az SaS részéről ez „farizeusi” lépés, tekintve, hogy Ľubomír Galko (SaS) is lehallgattatta belügyminiszterként az újságírókat.

 

HNonline.sk

Nyitókép: sme.sk/A képen Anton Šafárik SIS-igazgató és Robert Fico ex-kormányfő

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!