A Nemzeti Bünügyi Ügynökség kedden kihallgatta az Oknyomozó Újságírás Csehországi Központjának igazgatónőjét, Pavla Holcovát, aki szorosan együttműködött a meggyilkolt Ján Kuciakkal a korrupciós ügyek feltárásában. Együtt dolgoztak például az olasz maffia szlovákiai ténykedéséről szóló cikken is.

 

A rendőrség elkobozta Holcovától a mobiltelefonját a SIM-kártyájával együtt. A nyomozók azt állítják, hogy olyan adatokat tartalmazhat a készülék, amely segítheti a Kuciak-Kušnírová-gyilkosság felderítését. Az eljárás ilyen formája azonban igencsak szokatlan.

 

Mivel újságíróról van szó, akinek kötelessége védeni informátorait, a mobil más témában kényes információkat is tartalmazhat. Annál is inkább, mert Holcová tagja a Nemzetközi Oknyomozó-újságírók Szövetségének (ICIJ) és részt vesz a nemzetközi OCCRP tényfeltáró projektben is. Épp ez utóbbi keretében derítette ki a média, hogy Szlovákián keresztül több százmillió eurónyi fegyver hagyta el Európát és került került háború sújtotta térségekbe – pl. a Közel-Keletre. Az ICIJ pedig a Panama Papers szálait göngyölíti fel, amelynek szintén van szlovákiai vonatkozása (erről bővebben itt és itt olvashat).

 

 hirdetes_810x300  

Holcová nem adta meg a jelszavakat a mobilhoz, a rendőrség így most megpróbálja azt feltörni. A SME napilap információi szerint a eljárást engedélyező határozat a speciális ügyészségtől származik. A NAKA lépése azért furcsa, mert nem a Ján Kuciakkal folytatott beszélgetésekre vagy a vele kapcsolatos adatokra kértek hozzáférést, hanem mindenre.

 

Pavla Holcová (Ján Kuciak kollégája): Jano új összefüggést talált az olaszok és a Smer további politikusai között.

 

Túlzottan is kíváncsi rendőrök – volt már rá példa

 

Európában egy hasonló eset történt, ahol azonban a Strasbourgi Bíróság az oknyomozó újságíró javára döntött. A lett rendőrség egy házkutatás során elkobozta Ilze Nagel riporter számítógépét és USB-kulcsait. Ő az ottani adóhivatalból kiszivárgott dokumentumokkal foglalkozott. Egy névtelen informátor azzal kereste fel, hogy információi vannak az adóhivatal rendszerének biztonsági réséről, amelyen keresztül érzékeny adatokhoz lehet hozzáférni politikusokról és viselt dolgaikról.

 

Nagel értesítette az adóhivatalt a biztonsági résről, majd készített egy riportot is. Közben a névtelen forrás az interneten közzétette a politikusok pénzügyeinek adatbázisát. A botrány miatt a rendőrség válogatás nélkül mindenét lefoglalta. A nemzetközi bíróság azonban megállapította, hogy a hatóságok jogtalanul jártak el, mert nem lett volna szükségük az adathordozókra az ügy felderítéséhez. Így azonban hozzájutottak más ügyek informátorainak adataihoz.

 

Seregnyi újságíró dolgozik Ján Kuciak cikkének befejezésén

 

A források védelme elengedhetetlen feltétel

 

Az újságírók számára a forrásaik védelme rendkívül fontos. Egyszerűen azért, mert ha nem védhetik meg anonimitásukat, soha senki sem meri nyilvánosságra hozni, ha törvénytelenségeket vagy visszaéléseket tapasztal.

 

Az autóbombával meggyilkolt máltai újságírónő forrása például menekülni kényszerült és hónapokig rejtőzködött. Ő banktitkot sértett azzal, hogy kiadta a máltai kormányfő feleségének adatait, ami végül bizonyította, hogy jelentős összegeket vett fel egy, a Panama Papers listáján szereplő cégen keresztül uniós állampolgársági kötvények árusításáért cserébe.

 

A kirobbant botrány miatt Máltán előrehozott választásokra került sor, amit Joseph Muscat kormányfő ismét megnyert, pár hónappal később pedig az ügyet feltáró riporter, Daphne Caruna Galizia egy bombamerényletben meghalt.

 

Galiza forrása egy orosz banki alkalmazott volt, aki ellen tavaly novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Máltán. Sokáig rejtőzködött, aztán márciusban Görögországban bukkant fel. Az Európai Parlament akkor felszólította a görög hatóságokat, hogy nyújtsanak neki védelmet, mert a „kormánykörökig érő máltai korrupció és pénzmosás” koronatanúja lehet.

 

Előkerült a meggyilkolt máltai oknyomozó újságírónő orosz informátora

 

Sme.sk, Körkép.sk

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!