„A sokéves politikai tapasztalattal rendelkező Bugár Béla nyilván elsőként száll ringbe az elnöki palotáért” – írja a Smerhez közel álló Pravda. A szlovák napilap kiemelte, hogy Bugár államfői jelöléséről már 2013-ban is sokat beszéltek, akkor azonban nem vállalta fel. A cikkben megszólaltatott szakértő szerint logikus lenne, hogy Bugár ezzel próbálja előmozdítani pártja ügyét, de hogy megválasztanák, azt kétli.

 

„Semmit sem lehet kizárni. Egy biztos, hogy két lehetséges jelölt van, a végső szó pedig a közgyűlésé”

 

nyilatkozta bugár a Pravdának hétfőn. Esetleges jelöléséről már a hétvégi vitaműsorokban is említést tett. „Természetesen” nem ő akar elnök lenni, hanem „pártján belül van bizonyos nyomás irányába, hogy szerepeljen a köztársasági elnök-jelöltek listáján”.

 

Bizonyos körülmények között, talán, ha…

 hirdetes_810x300  

 

Pavel Haulík szociológus szerint nagyon nehéz megjósolni az egyes jelöltek esélyeit. Jelenleg különösen, hiszen nem tudni, ki mindenki méretteti meg magát.

 

„El tudom képzelni, hogy bizonyos körülmények között a Most-Híd sikerrel jár, amennyiben több jelöltet is indítanak a politikai pártok, és ezek a jelöltek nem lennének elég meggyőzőek a választók számára”

 

fogalmazott a szociológus. Előrejelezte, hogy az államfőválasztás politikai küzdelme igazán a második fordulóban fog majd kicsúcsosodni.

 

„De nem vagyok benne biztos, hogy Bugár Bélának lenne esélye, hogy a második körbe bejutó két jelölt egyike legyen”

 

mondta Haulík.

 

A most-hidasok Bugárt akarják köztársasági elnök-jelöltnek

 

Semmi sem biztos, vagy legalábbis ezt mondják

 

A párton belül zajlanak a tárgyalások. Lucia Žitňanská, a politikából kivonulni tervező egykori igazságügyi miniszter szerint logikus döntés lenne Bugár jelölése. Ugyanakkor, még semmi sincs eldöntve, annyi biztos, hogy ő maga nem indul a 2019-ben esedékes választáson.

 

Bastrnák Tibor, a Most-Híd frakcióvezetője szerint korai még az esetleges jelöltekről beszélni, mert még nem zárultak le a párt járási konferenciái, illetve az illetőnek még el is kell vállalnia a felkínált lehetőséget.

 

Pfundtner Edit (Most-Híd) parlamenti képviselő szerint:

 

„[Bugár] egy tapasztalt ember, aki már felmutatott valamit a politikában. Úgy hiszem, karrierje csúcsát jelentené az államfői poszt.“

 

Előremenekülés

 

Az elnökválasztás lehetőséget ad a vegyespártnak jobban láttatni magát, ezúttal valamiféle „pozitív“ témában. Az elmúlt időszakban Bugáréknak nem sikerült elmozdulniuk a parlamenti küszöb közeléből, az egyetlen eredmény, amelyről beszámolhatnak, hogy a felmérések szerint a belpolitikai botrány ellenére sem süllyedtek 5 százalék alá.

 

Bugár jelölésének hátteréről és a mögötte rejlő motivációkról lásd a Körkép.sk korábbi írását:

 

A Most-Híd már Bugár államfőjelöltségének esélyeit teszteli

 

Körkép.sk

Nyitókép: Körkép.sk montázs

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!