Marián Kočner vállalkozó ingerülten reagál azokra a kérdésekre, melyeket azzal kapcsolatban tesznek fel neki, hogy a Technopol-ügyben minként került fél millió euró a számlájára. A SME szerkesztőjének a magánéletével kapcsolatban tett fel kérdéseket, és azt állította, hogy nyilvánosságra fogja őket hozni.

 

A súlyos adócsalások miatt gyanúsított vállalkozó, Marián Kočner ismét olyan újságírókat fenyeget, akik informálódnak és kérdéseket tesznek fel a tranzakcióival kapcsolatban.

 

Kočner intim kérdéseket tett fel

 

 hirdetes_810x300  

Azután, hogy Kočner Ján Kuciakot is megfenyegette azzal, hogy mindent kiderít a családjáról, most ugyanilyen diszkreditációval fenyegeti a SME riporterét, Adam Valčekot.

 

Azután, hogy Valček arról kérdezte Kočnert, hogy a Technopol körüli csalárd pénzügyi műveletből miként került a számlájára fél millió euró, Kočner olyan kérdéseket küldött Valčeknak, melyek az intim életére vonatkoztak. Mindemellett a pszichikai problémáira és a munkakapcsolataira is rákérdezett, majd azt állította, hogy mindezt nyilvánosságra hozza a weboldalán.

 

A Technopol-ügy az az ügy, amellyel korábban Kuciak is foglalkozott. A Technopol 20 millió eurós tulajdona ugyanis a Kočnerhez közeli emberek kezében lelt „otthonra”.

 

Annak ellenére, hogy Kočnert többféle adócsalási ügyben is vádolják, a rendőrség és az ügyészség még mindig nem lát okot arra, hogy börtönbe juttassa. A meggyilkolt újságíróval, Ján Kuciakkal történő telefonbeszélgetést is úgy értékelték ki, amiben állítólag semmiféle fenyegetés vagy erkölcstelen viselkedés nem kapott helyet.

 

Adam Valček (Fotó: FiF UK)

 

Támadás a sajtószabadságra

 

Kočner e-mailje egy maffiakörökben ténykedő ember arroganciájának a megnyilvánulása“ – mondta a SME főszerkesztőnője, Beáta Baloghová. „Azon igyekezetével, hogy személyes és egészségügyi információkat gyűjtsön egy újságríról, a célja nem más, mint a megfélemlítés. Ez nem más, mint támadás a sajtószabadságra“ – tette hozzá Baloghová.

 

A Technopol-ügyben végbement gyanús utalásra a Trend szerkesztője, Zuzana Petková is rákérdezett Kočnernél. „A kérdésre a legjobban Daniel Lipšic tud felelni, aki most éppen a büntetését tölti“ – írta Petkovának Kočner. Lipšic a Technopol-ügyben a sértett és károsult vállalkozókat képviseli.

 

Kočnert a Gatex- és a Donovaly-ügyben is vádolják. Büntetőeljárás fenyegeti a Technopol-ügyben is, de egyelőre még nem került sor vádemelésre.

 

Kočner ügyeit a rendőrség éveken át a vállalkozó érdekeit névze vizsgálta. Amikor az újságírók nyilvánosságra hozták a határozatból származó információkat, kiderült, hogy a rendőrség Kočnert védte. Ezután Dušan Kováčik speciális ügyész elrendelte, hogy az ügyészek leváltását, az újak pedig kicserélték a nyomozókat, így sikerült később Kočnert megvádolni a fent említett ügyekben.

 

Adam Valček bűnvádi feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Marián Kočner ellen.

 

Denník N/Sme.sk/Körkép.sk

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!